2NE1 diszkográfia - My k-blog

2NE1 diszkográfia


A 2NE1 2009-ben debütált "Fire" című dalukkal. Nem kellett sokat várni, ugyanis a lányok hamarosan megjelentettek a következő, "I Don't Care" c. dalukkal. Az év végi díjátadókon rengeteg díjat nyertek az utóbbival. Az áttörést mégis "I Am The Best" című daluk hozta meg nekik. A 2011-ben megjelentetett dalt az 'Év dalának' választották a MAMA-n és felhasználták egy reklámhoz is. A videó mára már túllépte az 1 milliárdos megtekintést. 2011 szeptemberében debütáltak Japánban "Nolza" mini albumukkal. 2012-ben megtartották első világturnéjukat, 'New Evolution' névvel. 2012 és 2013 között volt egy éves szünetük, majd 2013-ban visszatértek egy vadi új dallal, s kinézettel. Ebben az évben két közös dalt is készítettek will.i.am, amerikai énekessel, melyből az egyik fel is került Will "#willpower" albumára. A lányok nem álltak le, folyamatosan jelentették meg új dalaikat, míg végül 2014 elején egy új nagyalbummal tértek vissza. 2014-ben ismét turnéra indultak, mely az "AoN (All or Nothing)" nevet kapta.
2014. június 30-án Bom félreértések sorozatából adódóan drogcsempészet vádjával botrányba került, ekkor Bom hiátusra vonult, a tagok pedig szóló tevékenységeket folytattak, s ettől kezdve nem is volt aktív a 2NE1 mint csapat.



KOREAI & ANGOL LEMEZEK

2NE1 1st Mini Album
(2009.07.08)

Tracklist:
Fire
I Don't Care
In The Club
Let's Go PARTY
Pretty Boy
Stay Together
Lollipop (Ft. BIGBANG)

To Anyone
(2010.09.09)

Tracklist:
Can't Nobody
Go Away
Clap Your Hands (박수쳐)
I'm Busy
It Hurts (아파)
Love is Ouch
You & I (BOM)
Please Don't Go (MINZY & CL)
Kiss (Dara)
Follow Me
I Don't Care (REGGAE VER.)
Can't Nobody (ANGOL VER.)

2NE1 2nd Mini Album
(2011.07.28)

Tracklist:
I Am The Best (내가 제일 잘 나가)
UGLY
Lonely
Hate You
Don't Cry (BOM)
Don't Stop The Music

Be Mine
(2012.06.05)

Tracklist:
Be Mine

I Love You
(2012.07.05)

Tracklist:
I Love You

Take The World On
(WILL.I.AM Ft. 2NE1)
(2013.04.)

Tracklist:
Take The World On

Falling In Love
(2013.07.08)

Tracklist:
Falling In Love

Do You Love Me
(2013.08.07)

Tracklist:
Do You Love Me

Missing You
(2013.11.21)

Tracklist:
Missing You (그리워해요)

CRUSH
(2014.02.27)

Tracklist:
CRUSH
Come Back Home
Gotta Be You (너 아님 안돼)
If I Were You
Good To You
MTBD (CL)
Happy
Scream (KOR. VER.)
Baby I Miss You
Come Back Home (UNPLUGGED VER.)

Goodbye
(BÚCSÚDAL)
(2017.01.21)

Tracklist:
Goodbye (안녕)



JAPÁN LEMEZEK

Nolza
(2011.09.21)

Tracklist:
I Am The Best
Hate You
Don't Stop The Music
Lonely
Ugly


Collection
(2012.03.28)

Tracklist:
Fire
Scream
Go Away
Follow Me
I Don't Care
I Am The Best
It Hurts
Clap Your Hands
Love is Ouch
Ugly
She's So (BFM REMIX)
Like a Virgin (MADONNA COVER)


CRUSH
(2014.06.25)

Tracklist:
Crush
Come Back Home
Gotta Be You
Do You Love Me
Happy
Falling in Love
I Love You
If I Were You
Missing You
Come Back Home (UNPLUGGED VER.)


TOVÁBBI DALOK:

will.i.am Ft. apl.de.ap & 2NE1 – Gettin' Dumb
Bom & Lee Hi – All I Want For Christmas is You
Bom (Ft. G-Dragon & Gummy) – Anystar 
Bom – Protect (reklám)
Dara – Today (We Broke Up OST)
Dara & Seungyoon – We Broke Up (We Broke Up OST)
Dara & Seungyoon – Two Of Us (We Broke Up OST)
Dara – One Step (One Step OST)

KÖZREMŰKÖDÉSEK:
Park Myeong-su (Ft. Bom, G-Dragon) – Having an Affair
Big Bang Ft. Bom – We Belong Together
Big Bang Ft. Bom – Forever With You
G-Dragon Ft. Bom – Black (japán ver.)
GD&TOP Ft. Bom – Oh Yeah
Epik High Ft. Bom – UP
Red Roc Ft. Bom – Along My Way
Lexy Ft. Bom – Baby Boy
G-Dragon Ft. CL – Hot Issue
G-Dragon Ft. CL & Teddy – The Leaders
Uhm Jung-hwa Ft. CL – DJ
PSY Ft. CL – Daddy
G-Dragon Ft. Dara – Hello
YMGA Ft. YG Family & DJ Wreckx – What

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése