24K tagok - My k-blog

24K tagok

a csapat Magyarországon (2017 augusztusa)
➤ TAGOK
2012 júniusában debütált a 4K, melynek tagjai CorySungohSeokjun és Kisu voltak. Első minialbumuk után bővült a csapat két új taggal Daeil és Byungho személyében. Debütálásuk után hónapokig nem hallhattuk felőlük, majd 2013 márciusában Seokjun elhagyta a bandát. Noha először meghagyták, hogy továbbra is a 4K albanda tagja marad, azóta sem promótált a srácokkal, azaz végleg otthagyta a csapatot. Az ő helyére került be Jeonguk. A "Hey You" dal kiadásakor már jelen volt két új tag is: Hui és Jinhong - őket maszkot viselő táncosokként láthattuk a klipben. 2016-os visszatérésükkor a hiátuson levő Sungoh és Daeil helyére két új átmeneti tag érkezett, hogy megmaradhasson a hetes formáció. Sungoh és Daeil végül nem tért vissza a csapathoz, így megmaradt a "Hey You" dallal kialakult hetes felállás. 2017 nyarán Hui hazatért Kínába, így a promóciók és a koncertek 6 taggal folytatódtak. 2017-ben a csapat tagjai indultak a YG Ent. és JTBC "MIXNINE" versenyében, ahol Changsun és Jinhong jutottak tovább az első meghallgatáson, ahol Changsun-ot az A, míg Jinhong-ot a B osztályba sorolták. Végül egyikük sem jutott be a 9 győztes közé. 2018 májusában tette közzé a Choeun Ent., hogy Kisu-nak le kell töltenie kötelező katonai szolgálatát. Ezzel egy időben csatlakozott Kiyong.
2021-ben fedte fel Cory, hogy a csapat neve majdnem Cory and the boys lett, ám sikerült lebeszélni róla az ügynökséget.

a csapat 2018 elején

➤ TAGCSERÉK

 4KCory, Sungoh, Seokjin, Kisu (4 TAG)
  (+ Daeil; + Byungho)
 Hurry UP: Cory, Sungoh, Seokjun, Kisu, Daeil, Byungho (6 TAG)
  (- Seokjun, + Jeonguk)
 U R SO CUTE: Cory, Sungoh, Kisu, Daeil, Byungho, Jeonguk (6 TAG)
  (- Byungho; + Hui; + Jinhong)
 Hey YouCory, Sungoh, Kisu, Daeil, Jeonguk, Hui, Jinhong (7 TAG)
  (- Sungoh; - Daeil; + Changsun; + Hongseob)
 Still 24KCory, Kisu, Jeonguk, Hui, Changsun, Hongseob, Jinhong (7 TAG)
  (- Hui)
 2017 őszeCory, Kisu, Jeonguk, Changsun, Hongseob, Jinhong (6 TAG)
  (Kisu bevonulása)
 Bonnie N ClydeCory, Jeonguk, Changsun, Hongseob, Jinhong, Kiyong (6 TAG)
  (Cory kilépése)
 2019 januárjaJeonguk, Changsun, Hongseob, Jinhong, Kiyong (5 TAG)
  (Jinhong és Hongseob kilépése, Jeonguk hiátusa)
 2019 nyaraChangsun, Kiyong, Xiwoo
 2020 tavasza: Changsun, Kiyong, Xiwoo, Dojun, #5 (rejtett tag)
 2020 decembere: Changsun, Kiyong, Xiwoo, YoungWoong, Imchan

2020 decemberi felállás


Changsun
 
(창선)
Születési név: Lee Chan Sun (이창선)
Születési dátum: 1996.03.17
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: leader, vezértáncos, vokál
Magasság: 179 cm
Vértípus: AB
Aktív évek: 2016
Iskola: Gookje University
Instagram

Érdekességek:
» 2016 augusztusában mutatta be őt a Choeun Ent., mint a Gookje Egyetem táncra szakosodott, kiváló diákját.
» Kedvenc évszaka a nyár.
» A cicákat preferálja, otthon is több cicája van.
» Mindig talál időt, hogy vasárnaponként templomba menjen.
» Changsun küldte a magyarországi fanmeeting előtt megjelent "International Call" videót, ahol magyarul is megszólalt. ITT
» Jó angolos.
» 2017 februárjában ballagott el.
» Ha nem énekes lenne, akkor táncolna.
» Szívesen kipróbálna egy vicces és vidám koncepciót.
» Ha tanár lenne, fizikát tanítana.
» Szardella a gyerekkori beceneve.
» 3 gyereket szeretne.
» A Hamupipőke a kedvenc Disney-s meséje.
» A Slam Dunk animén nőtt fel.
» Ha szerepelne egy filmben, huligánt játszana.
» A keserű ételeket nem szereti, mint például a gyógyszerek.
» A húst imádja.
» Lee Juck "Laundry" számát szokta énekelni, amikor karaokezni mennek. 
» Az alvást ajánlja stressz ellen.
» Hip-hop stílusban öltözködik.
» Ha nőnek született volna, most modellkedne.
» Indult a YG Ent. "MIXNINE" versenyében.

Youngwoong
(영웅)
Születési név
Születési dátum: 1998.03.14
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció
Magasság
Vértípus
Aktív évek: 2020

Érdekességek:
» 2020 decemberében mutatták be új tagként.

Kiyong
 
(기용)
Születési név: Nam Kiyong (남기용)
Születési dátum1999.03.25
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Magasság: 177 cm
Vértípus: A
Aktív évek: 2018
Twitter

Érdekességek:
» A Choeun Ent. 2018. május 11-én tette közzé, hogy Kiyong is csatlakozik, majd az azt követő napon megrendezésre került Dream Concert alkalmával lépett először színpadra a 24K tagjaként. Itt adták elő először a "Bonnie & Clyde" számot.
» Példaképként tekint a BTS-re és nagyon szereti a "Spring Day"-t hallgatni, ha relaxálni szeretne.
» Hobbija a film- és mesenézés.
» Magát vidámként és optimistaként jellemezte.
» Három dolog amit szeret: zenehallgatás, finom ételek és Marvel filmek.
» Három dolog amit nem szeret: ízetlen ételek, furcsa és udvariatlan viselkedés.
» Arra a kérdésre, hogy ki a kedvenc hyungja, azt válaszolta, hogy mindannyian, mert mind nagyon sokat törődnek vele.
» Amikor a többi tag alvási szokásairól kérdezték, nem tudott rá választ adni, mert mély alvó, így nem veszi ezeket észre.
» Ha egy napra testet cserélhetne egy másik taggal, Jinhong lenne az, mert ő nagyon vékony.
» Kedvenc száma a 24K-től az "Only You".
» Ha megnyerné a lottót, a pénzen kipróbálná az összes ételt!
» Szerinte a legmenőbb akkor, amikor a színpadon áll.
» Magabiztos megjelenését illetően.
» Amikor arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy kibe esne bele teljesen, ha 24U lenne, akkor azt mondta, hogy Kiyong teljes lényéért. ㅋㅋ
» Ideális típusaként az aranyos és ártatlan lányokat nevezte meg.
» Van egy bátyja.

Imchan
(임찬)
Születési névIm Chan Hee
Születési dátum: 2001.01.24
Szárm. hely: Daegu, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció
Magasság
Vértípus
Aktív évek: 2019

Érdekességek:
» 2019-ben mutatták be a csapat tagjaként, mint #4.
» Jobban szereti Sprite-ot, mitn a kólát.
» Ő felel az aranyosságért a csapatban.
» Tud zongorázni és fuvolázni.
» Kedvenc színei a sárga, kék és zöld.
» Szereti az ASTRO-t.
» Xiwoo a szobatársa a dormjukban.
Xiwoo
 
(시우)
Születési névJung Si Hyun
Születési dátum: 2001.06.06
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezető táncos, maknae
Magasság
Vértípus: A
Aktív évek: 2019

Érdekességek:
» 2019. július 26-án mutatta be profilképét először az ügynökség.
» Három húga van.
» Három nyelven is beszél.
» Két évet élt a Fülöp-szigeteken és öt évet Malajziában.
» Önmagát visualnak tartja.
» Tud zongorázni, dobolni, elektromos gitáron és klarinéton játszani.
» Nem tud aegyozni, túl félénk hozzá.
» Példaképe Mino, illetve nagy rajongója Ziconak.
» Imchan a szobatársa a dormjukban.
» Könnyen megijed.


EX-TAGOK:

Seokjun (석준)
Születési névHong Seok Joon (홍석준)
Születési dátum: 1990.04.14
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fővokál
Magasság: 177 cm
Vértípus: O
Albanda: 4K
Aktív évek: 2012–2013
Twitter

2012-ben debütált a 4K részeként, majd folytatta a 24K promóciókkal. 2013 márciusában ismeretlen okok miatt kilépett a bandából.

Érdekességek:
» Kb. 11 hónapig volt gyakornok.
» Hobbija a foci, tánc és dalszövegírás.
» Példaképei: Rain, JYP, Wheesung és Usher.
» Idolok, akiket jobban ismer: Jeongmin (Boyfriend), Wheesung és NoBrain.
» Kedvenc étele a disznóborda.
» Kedvenc zenei stílusai a ballada és R&B.
» Kedvenc színe a piros.
» Kedvenc számai a 3 és 7.

Byungho (병호)
Születési név: Park Byung Ho (박병호)
Születési dátum: 1989.05.11
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezérrapper, vezértáncos
Magasság: 178 cm
Vértípus: A
Aktív évek: 2012–2013

Akkor csatlakozott, amikor a 24K debütálásra készült és nem vett részt a 4K promóciókban. 2012 októberében kötött házasságot egy Ms. Yoo nevű hölggyel, akitől egy hónappal később gyermeke is született. (Mindez úgy történt, hogy a banda szeptemberben debütált.) Erről sem a cég, sem a tagok és persze a rajongók sem tudtak. 2013-ban egy deréksérülésre hivatkozva hiátusra vonult. A cég azóta sem tudta őt elérni, illetve 24K Twitter fiókját is kitörölte. A botrány rengeteg embert sokkolt, de legfőképp a tagokat, akikben ezek után felmerült a bizalom kérdése.

Daeil (대일)
Születési névKim Dae Il (김대일)
Születési dátum: 1992.05.10
Szárm. helyBusan, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő rapper, főtáncos, koreográfus
Magasság: 179 cm
Vértípus: AB
Aktív évek: 2012–2016
SoundCloud
Daeil ismeretlen okok miatt nem vett részt a promóciókban. 2015-ben a Vismajor Company alatt, BIGONE néven folytatta, mint szóló előadó, ahol azóta is aktív. Első lemeze 2017. október 20-án jelent meg "W I N D M I L L" címmel. 2017 őszén jelent meg a Choeun Ent. közleménye, melyből megtudtuk, hogy Daeil véglegesen elhagyta a csapatot. Bővebben Daeil-ről itt

Érdekességek:
» Akkor csatlakozott, amikor 24K debütálásra készült, de még nem vett részt a 4K promóciókban.
» A Project X tánccsapat tagja volt B-Bomb (Block B), Minsu (Boys Republic), Doobu (3DCOLOR) és J. Heart (N-Sonic) mellett.
» Másik művészneve a BIGONE.
» Jobb karján van egy tetoválása és orrpiercingje.
» Ő az a típus, aki nem szeret várakozni, ezért gyakran késik.
» Bátor személy, talán a legbátrabb a tagok közül.
» Ő a banda koreográfusa, amire nagyon büszke.
» Szerepelt a "Dancing 9" műsorban 2014-ben.
» Ő és Jeonguk folyton versengnek, hogy ki a jobb táncos.
» Óriási Min (miss A) rajongó. Egyszer találkozott vele egy music show műsorban és teljesen zavarba jött mellette.
» Van egy lánytestvére.
» Kedvenc színe a fehér.

Hui (휘)
Születési névLiang Hui (梁辉)
Koreai névYang Hwee (양휘)
Születési dátum: 1995.07.18
Szárm. hely: Jiangsu provincia, Kína
Nemzetiség: kínai
Pozíció: vokál, táncos
Magasság: 178 cm
Aktív évek: 2015–2017
Iskola: Kyunghee University
2017 őszén jelent meg a Choeunt Ent. közleménye, melyből megtudtuk, hogy Hui már nem a csapat tagja és nyár eleje óta nem vett részt a promóciókban. Kilépésének okát nem nevezte meg pontosan.

Érdekességek:
» 2015-ben a "Hey You" dal kiadásakor csatlakozott, ám ekkor még maszkot viselt és csak táncolt. Először csak a kínai promóciókhoz szerették volna őt hozzáadni, aki csak abban az országban dolgozott volna velük, de kiderült, hogy Hui remek énekes és a csapat fontos részévé vált, ezért állandó taggá avatták.
» Korábban Leehom Wang énekes-dalszerző háttértáncosa volt.
» Kisu szerint szeret minél kevesebb ruhában járkálni.
» A táncok közül a popping az erőssége. Amikor először csatlakozott, ez volt a beszédtémája Jeonguk-kal, hiszen ő is szeret táncolni. Hui azt gondolta, hogy Jeonguk nagyon beszédes, de valójában, csak jó témával kezdett ismerkedni.
» Kedvenc előadói a BIGBANG és Leehom Wang.
» Kínaiul és koreaiul is beszél.
» Hui sajnos nem tudott részt venni a 2017-es nyári európai turnén, mivel kínai vízumával problémák akadtak.
» A Titanic volt a legmeghatóbb film számára, amit látott.
» Lány ideálja külsőre nincs, mert a belső érték fontosabb számára, mint például a kedvesség.
» GD a példaképe, ezért egy olyan tetoválás van a kézfején, mint GD-nek.
» Amilyen hajstílust ki szeretett volna próbálni, az az állított haj.
» Van egy Süti nevű kutyája.
» Amilyen koncepciót szívesen kipróbált volna, az a szexi koncepció.
» Sok tetoválása van.
» Hui nevének jelentése: ragyogóan szép.

Cory (코리)
Születési névHong Joo Hyun (홍주현)
Angol név: Cory Hong
Születési dátum: 1990.11.25
Szárm. hely: Daegu, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai-amerikai
Pozíció: leader, fővokál, producer, dalszerző
Magasság: 175 cm
Vértípus: O
Albanda: 4K
Aktív évek: 2012–2019

2019 januárjában személyesen üzent rajongóinak közösségi médián és elmondta, hogy lezárja a 24K-vel töltött éveket. Köszönetet mondott a 24U-knak, a Choeun Ent.-nek, illetve a staff tagoknak is. Hozzátette, hogy továbbra is a zene világában szeretne maradni producerként és reméli, hogy rajongói figyelemmel fogják kísérni a jövőben is. Később megalapította a 28laboratory Music-ot, majd Corbyn művésznéven kezdett szólókarrierbe és produceri munkába.

Érdekességek:
» A kezdetektől fogva tag, először a 4K-ben debütált.
» Dél-Koreában született, de 5 évesen Oregonba költözött családja, így az Egyesült Államokban nőtt fel.
» Édesapja azért adta neki a Cory nevet, mert a koreaiak gyakran tesznek egy "ah" végződést a nevek végére megszólításkor, ezért ha megszólítják őt, az úgy fog hangozni, mint a Korea.
» Folyékonyan beszél angolul és spanyolul is tud.
» Kb. 1,5 évig volt gyakornok.
» Tud főzni és szeret kosárlabdázni.
» Példaképei tartozik Teddy, Dr. Dre és Barack Obama.
» A hip-hop és utcai viselet stílusában öltözködik.
» Idolok, akikhez közel áll: David Oh, Xiumin (EXO), Megan Lee és Asheyl (Ladies' Code), P-Goon (ToppDogg), Alex (HIGH4), Eddy (JJCC).
» Kedven színei a zöld és fehér.
» Kedvenc zenei stílusai a hip-hop és R&B.
» Szerencseszámai a 2, 24 és 28.
» Seungoh Diglett-nek hívja őt, mert szerinte Cory hasonlít a pokémonhoz.
» Az egész 'Super Fly' minialbumnak ő volt a producere.
» Ő és Kisu nagyon közel állnak egymáshoz, a rajongók pedig a Cosu nevet adták nekik, amit néha használnak is.
» Az a típus, aki egy kevés alkoholtól azonnal elalszik.
» Cory-t választották meg a legtisztább tagnak.
» Szeret nasizni lefekvés előtt.
» Nagyon szeretne Teddy-vel együtt dolgozni, aki a Black Label és YG Ent. producere.
» Elárulta, hogy volt, hogy egy rajongóban meglátta ideális típusát.
» A születési anyakönyve elveszett egy árvízben, ezért nem biztos benne, hogy a vértípusa valóban O-ás.
» Szereti a The Chainsmokers hallgatni.
» A legtisztább tag, noha Jeonguk egyszer azt hangoztatta, hogy nem szokott fogat mosni lefekvés előtt.
» Egyszer látta álmaiban az elképzelt barátnőjét, de azt mondta az csak egy ideál marad.
» Oreonak hívják kutyáját, aki az ő egyetlen szerelme.
» Nagyon megérintette, amikor volt egy időszak, hogy állandóan a stúdióban ült és dolgozott és Jeonguk meglátogatta, hogy éhes-e, vigyen-e neki valamit. Cory végül azt mondta, minden rendben, nem kell semmi, de Jeonguk később visszament hozzá és szó nélkül ott hagyott neki egy szatyrot, amiben ételek voltak, mint például gofri.
» Kedvenc kutyafajtája a Corgi, saját magát pedig egyszer elnevezte Corgy-nak, ami a Corgi és a Cory keveréke.
» Egy igazi mémgyár, szeret beszélni és bolondozni.
» Fekete kávét iszik.
» Nem szereti a gombát. 
» Vannak tetoválásai.
» Jelenlegi kedvenc állata a szurikáta.
» Egyszer a cég, Facebookon egy videónál elírta a nevét. Cory helyett Kory-t írt.
» Eredetileg ő írta angolul az "Only You" szövegét, amit később emeltek át koreaiba.
» Dolgozott Alex (HIGH4) "GUCCI WET" dalán is.

Jinhong (진홍)
Születési névKim Jin Hong (김진홍)
Születési dátum: 1998.01.02
Szárm. hely: Szöul, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezérvokál, visual
Magasság: 180 cm
Vértípus: O
Aktív évek: 2015–2019
Twitter

2019 júniusában tette közzé a Choeun Ent., hogy Jinhong szerződése lejárt, s nem kívánta azt megújítani.

Érdekességek:
» 2013 és 2015 között a "Double A" (더블에이) tagja volt, majd 2015-ben a "Hey You" dal kiadásakor csatlakozott, ám ekkor még maszkot viselt és csak táncolt.
» Noha nagy a korkülönbség Cory és közte, barátságos köztük a hangulat.
» Sokak szerint hasonlít Lee Geon-ra (MADTOWN).
» Gyakran visszahúzódó és csendes.
» Kedvenc színei a fekete, fehér és szürke.
» Kedvenc étele a gamjatang.
» Van egy nővére.
» Tud japánul.
» Kaotikus személyisége van.
» Olyan lány az ideálja, akivel megértik egymást.
» Nagyon műszaki függő. Szereti az újdonságokat is és követi ezeket.
» Teljesült az álma, mivel ki szerette volna próbálni a szexi koncepciót.
» A Teletabikból Ttuu Bi volt a kedvence.
» Lefagy, ha az angolról van szó, de ha tanár lenne, koreait tanítana.
» 2 gyereket szeretne.
» A "Yu-Gi-Oh!" animén nőtt fel vagyis azt nézte kicsiként.
» Kakaofriendek közül Ryan a kedvence.
» Kutyapárti.
» A joghurtot imádja és a barackokat nem szereti.
» Stressz ellen a zenehallgatást és a sétát ajánlja.
» Indult a YG Ent. "MIXNINE" versenyében.

Hongseob (홍섭)
Születési név: Shim Hong Seob (심홍섭)
Születési dátum: 1998.01.08
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozícióvezértáncos, vokál, rapper
Magasság: 177 cm
Vértípus: B
Aktív évek: 2016–2019
Iskola: Gookje University
Instagram
Twitter

2019 júniusában tette közzé a Choeun Ent., hogy Hongseob 2018-as műtéte óta nem épült fel teljesen, így nem fog tovább promótálni a csapattal.

Érdekességek:

» 2016 augusztusában mutatta be őt a Choeun Ent., mint a Gookje Egyetem, táncra szakosodott, kiváló diákját.
» Beceneve a Mongseob.
» Szerinte a szurikátákra és lámákra hasonlít.
» Szerinte vonzó az ádámcsutkája.
» Kedvenc színei a vörös, fekete és kék.
» Készített egy aegyo-val teli "Oppaya" videót. ITT
» Curry, egy kisfiú, egyben Hongseob kutyája is.
» Szeret főzni.
» Kába és zavart a személyisége.
» Az unalmas tagok egyike.
» Szeret olvasni és új dolgokat tanulni.
» London volt az a helyszín, amit szívesen meglátogatott volna. Nos, ez az álma teljesült.
» Kockahassal rendelkezik.
» Szívesen tanítani matekot.
» 2 gyermeket szeretne, egy lányt és egy fiút.
» Az "Origami Warriors"-on nevelkedett.
» Frodo a Kakaofriendje.
» Kutya vagy macska? Erre a kérdésre korábban úgy válaszolt, hogy mindkettő.
» A szójaszószos rák a kedvenc étele és a Namult nem szereti. (növényi panchan)
» BTOB és SuJu fan.

Seungoh (성오)
Születési névYoo Seung Oh (유성오)
Születési dátum: 1991.01.08
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezérvokál
Magasság: 180 cm
Vértípus: AB
Iskola: Dong-Ah Institute of Media and Arts
Albanda: 4K
Aktív évek: 2012–2016

Mikor Seungoh válla megsérült, a kezelések nem értek véget az ötödik album megjelenése előtt, ezért nem csatlakozott a promócióihoz. A kötelező sorkatonai szolgálatát követően nem tért vissza a csapathoz, producerként folytatta karrierjét. 

Érdekességek:
» A kezdetektől fogva tag, először a 4K-ben debütált.
» Kb. 1 évig volt gyakornok.
» Gyakran segít Cory-nak dalokat írni.
» Magát úgy jellemzi, mint romantikus, olykor ijedős és stílusos. A tagok elmondták, hogy a 24K debütálása előtt Seungoh nem volt a divat embere, de egy kis segítséggel sokkal jobban kezdett öltözködni és szívesen vált hajstílusokat is.
» Első szerelmére 7 órát várt egy randi miatt a hidegben.
» Ő a legjobb ivó a fiúk között Cory szerint.
» Szeret kosárlabdázni.
» Kedvenc csapata a JYJ.
» Kisu szerint úgy néz ki, mint egy papagáj.
» Tud gitáron és zongorán játszani.
» Példaképei Kim Hyunjoong és Lee Seunggi.
» Legszívesebben utcai viseletet hord, ami hétköznapi.
» Idol, akihez közel áll: Jooyi (ex-RaNia).
» Kedven színe a kék.
» Kedvenc zenei stílusai a ballada és R&B.
» Kedvenc száma a 13.
» Sokak szerint Sungoh és V (BTS) hasonlítanak. Azzal is megvádolták, hogy szándékosan kés alá feküdt, hogy jobban hasonlítson a BigHit előadójára, ám ez természetesen nem igaz.

Kisu (기수)
Születési névChoi Ki Soo (최기수)
Születési dátum: 1991.10.02
Szárm. hely: Suwon, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Magasság: 179 cm
Vértípus: B
Albanda: 4K
Aktív évek: 2012–2018

Kisu kötelező sorkatonai szolgálatának letöltése után nem tért vissza a csapathoz. 

Érdekességek:
» 2017 decemberében debütált, mint szóló előadó, amiben a rajongók támogatták őt a Makestar projekten keresztül.
» 2018 májusában tette közzé a Choeunt Ent., hogy Kisu bevonul, hogy letöltse kötelező sorkatonai szolgálatát.
» Hanival (EXID) volt gyakornok.
» Szereti a kávét. 
» Huitól tanulja a kínait és fordított esetben is segítik egymást.
» Szeretne igazi tetoválást, nem olyat, ami idővel eltűnik.
» Egy igazi lavinát indított el a kígyós emojival, ezért sokan ezzel piszkálták. Közölte, hogy Ő nem kígyó, de nem lehetett levakarni róla ezt. Sokáig a fanok egy IG live alatt átváltoztatták a profilképüket kígyóvá majd egy jó pár nap múlva csatlakozott Ő is a kezdeményezéshez.
» Tud Pokémon hangokat utánozni.
» A kezdetektől fogva tag, először a 4K-ben debütált.
» Kb. 2 évig volt gyakornok.
» Hobbija a bowling és filmezés.
» A hip-hop és utcai viselet stílusában öltözködik.
» Idolok, akihez közel áll: Jisook (Rainbow), Park Pilgyu.
» Kedvenc színei a fekete, fehér és zöld.
» Tud zongorázni.
» Példaképe Insooni.
» Kedvenc zenei stílusai az akusztikus és R&B.
» Kedvenc száma a 7.
» Ő és Cory nagyon közel állnak egymáshoz, a rajongók pedig a Cosu nevet adták nekik, amit néha használnak is.
» Kisu bírja a legjobban az alkoholt. Seungoh után őt tartják a legjobb ivónak. Seungoh szerint elég hangos olyankor.
» Általában sírva fakad, ha alkoholt iszik. 
» Imádja a kutyákat, különösen a pomerániai fajtákat.
» Nagyon izgulékony, folyton ideges. Alapvetően visszahúzódó az emberek körül, de a színpadon egy teljes más emberré válik.
» Van egy bátyja.
» A kínai "Love at The Tip of The Tongue" webdrámában ő volt a férfi főszereplő Heyne oldalán.
» A mélypont számára a "Still 24K" előtti hosszú hiátusuk volt, mert annak ellenére, hogy nem promótáltak, nem kaptak szabadságot.
» Kedvenc csapata a BIGBANG, akikkel szívesen dolgozna egyszer együtt.
» Beszél kínaiul.
» Tud vezetni, amire büszke, sőt ezt jelölte meg a vonzó pontjának is.
» Instagram posztjai alatt van, hogy a "#049" hashtaget használja, ami azt jelenti, örökké szeretni fogja a rajongókat és hálás lesz.

Jeonguk (정욱)
Születési névKim Jeong Wook (김정욱)
Születési dátum: 1993.03.20
Szárm. hely: Busan, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő rapper, főtáncos
Magasság: 177 cm
Vértípus: A
Aktív évek: 2013–2019

A 2019 júniusában megoszott közleményében a Choeun Ent. leírta, hogy Jeonguk nem fog részt venni a promóciókban, mivel szóló albumára szeretne fókuszálni. Végül nem tért vissza a csapathoz.

Érdekességek:
» 2013 márciusában csatlakozott, mikor Seokjun kilépett.
» Nevének helyes átírása 'Jeonguk' lenne, de a cég a 'Jeunguk' nevet használta. Egy idő után már Jeonguk-ként írták nevét.
» Jay Park és Chris Brown rajongója.
» Specialitása a popping tánc.
» Több tetoválása is van, főként karjain.
» Michael Jackson, Steve Jobs és Jay Park a példaképei.
» Ő írta a raprészét a "Hey You" dalukhoz.
» Kedvenc állata a tigris.
» Nem túl beszédes, kivéve, ha valamilyen műsorban szerepelnek.
» Van egy bátyja.
» Sok alkoholt bír el.
» Ő és Daeil folyton versengnek, hogy ki a jobb táncos.
» A P.A.C (Poppin Hyun Joon Art Company) tagja.
» Ő szereti a legjobban mutogatni testét a színpadon.
» Imádja a csirkét, különösen a csípőset.
» Szinte teljesen leszokott a busani akcentusáról.
» Imádja a cicákat. Van is egy cicája, Catuk, akit egy fan ápol. Róla annyit kell tudni, hogy kislány és tavaly óta 24U.
» Nagyon illedelmes, aki integetett neki, annak fejbiccentéssel köszönt vissza fanmeeten.
» Édesanyja leszólta a mellkasán található 24K logót, mert elgondolkozott: "Miért tetováltattad magad, ha egyszer úgy is vége lesz?" / "Mit fogsz tenni, ha már a 24K nem lesz?"
» A bal karján levő tetőválás szövege: "Born again still your son"
» Egyszer egy műsorban beszólt a műsorvezetőnek, amiért bocsánatot is kért.
» Huinak a koreai káromkodást tanítja.
» JinJin-nel (ASTRO) szerepelt az SMTM5 szériájában, ahol párbajoztak.
» Utcai stílusban öltözködik.
» Oroszországban elment egy étterembe, mert éhes volt. Képes volt az étterem nyitása előtt megérkezni és megvárni, hogy kinyisson, hogy ehessen egy jó csirkét....
» A 2018-as Ice Bucket Challenge során Inpyo-t (IN2IT) hívta ki.

Köszönet a 24K Hungary-nek!

További források: choeunent-boysfor24k,
miner8allfor24knl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése