Wonder Girls diszkográfia - My k-blog

Wonder Girls diszkográfia


 A banda 2007. február 13-án debütált "Irony" dalával, mely a The Wonder Begins single lemez title trackje volt. A banda tagjai ekkor Sunye, Yeeun, Sohee, Hyuna és Sunmi voltak. A következő, "Tell Me" daluk előkészületeiben még részt vett Hyuna, de a megjelenés előtt közvetlen, szülei nyomására, kilépett a bandából, helyére pedig egy gyakornok, Yubin, került, akit a Good Ent. küldött helyettesítésként. Yubin 3 nappal a dal megjelenése előtt csatlakozott és az első comeback előadáskor debütált hivatalosan, ezért az ő hangja ekkor még nem szerepelt az albumon, hanem a következő, "So Hot" single lemez B oldalán jelent meg a "Tell Me (RAP ver.)", amin már Yubin is közreműködött.
 A sikeres "Nobody" promóciók után 2010 februárjában Sunmi hiátusra vonult, hogy tanulmányaira fókuszálhasson, ekkor csatlakozott Lim, aki őt helyettesítette. Lim a "2 Different Tears" angol albumon debütált. A "Nobody for Everybody" japán albumon több dal után is feltüntetésre került, hogy "2012 vált.". Ez azért van, mert amikor a dalok eredetileg felvételre kerültek Lim még nem volt tag, tehát a 2012-es változatban már Lim is énekel, Sunmi helyett. Ezután jelent meg a "Wonder Best" japán válogatás, ami után következett a 3 éves szünet, illetve ez volt az utolsó öttagú lemezkiadás.
 Sun visszavonult és családot alapított, Sohee színészi karrierjét kívánta folytatni, de közben Sunmi is visszatért. 2015. augusztus 3-án bandaként tért vissza Yenny, Yubin, Sunmi és Lim a "REBOOT" albummal. 2016 nyarán ismételten bandaként tértek vissza, egy reaggie-pop hangzású lemezzel.
 A csapat felbomlása után, 2018 nyarán debütált Yubin szóló előadóként.

Érdekességek, tények az albumokról:
➜ A "Nobody" dal zenei alapja tartalmaz részleteket a La La nevű olasz trió "Johnny Johnny" dalából.
➜ A "Nobody" dal hatalmas sláger volt, a Fülöp-szigeteken ez a dal indította el a K-pop őrületet.
➜ A 2008-ban megjelent "Nobody" daluk élő előadását több, mint 50 millióan megnézték, ami az első olyan K-pop videó volt, ami ekkora nézettséggel rendelkezett 2011-ben.
➜ A "2 Different Tears" EP-jükön szereplő Nobody (Rainstone Remix) dalhoz Min (miss A) énekelte a háttérvokálokat.
➜ A "Nobody for Everybody" albumon többször is maga, JYP biztosította a háttérvokálokat.


The Wonder Begins
(2007.02.13)

Tracklist:
Irony
Bad Boy
It's Not Love
Irony (TAE KWON - DAYBREAK REMIX)

The Wonder Years
(2007.09.12)

Tracklist:
I Wanna
This Fool
TELL ME
RAINSTONE
Friend
Headache
So What
Wishing on a Star
Move (Ft. LEE MINWOO)
Take It
Good Bye
Bad Boy
It's Not Love
Irony

So Hot
(2008.06.03)

Tracklist:
So Hot
This Time
You're Out
Tell Me (RAP ver.)

The Wonder Years: Trilogy
(2008.09.22)

Tracklist:
Intro
Nobody
I Tried
Saying I Love You
Nobody (RAINSTONE REMIX)
Nobody (INST.)
I Tried (INST.)
Saying I Love You (INST.)
Nobody (RAINSTONE REMIX INST.)

Anybody
(2008.11.18)

Tracklist:
Anybody (Ft. DYNAMIC DUO, SAN E, J.Y. PARK)

2 Different Tears
(2010.05.16)

Tracklist:
2 Different Tears
2 Different Tears (ANGOL ver.)
2 Different Tears (REMIX ver.)
Tell Me (ANGOL ver.)
So Hot (ANGOL ver.)
Nobody (ANGOL ver.)

Wonder World
(2011.11.07)

Tracklist:
G.N.O (Girls Night Out)
Be My Baby
Girls Girls
Me, In
Sweet Dreams
Stop!
Dear. Boy
Long Long Time (YENNY & SUNYE)
SuperB (SOHEE & YUBIN)
Act Cool (Ft. SAN E)
Be My Baby (RA.D MIX)
Nu Shoes

TOVÁBBI DALOK AZ "ÁZSIA" KIADÁSRÓL:
A Sorry Heart
Be My Baby (ANGOL ver.)
Be My Baby (KÍNAI ver.)
Tell Me (KÍNAI ver.)
So Hot (KÍNAI ver.)
Nobody (KÍNAI ver.)

Wonder World
(2012.06.03)

Tracklist:
R.E.A.L
Like This
Hey Boy
Girlfriend
Sorry
The DJ is Mine (Ft. SCHOOL GYRLS)

Like Money
(2012.07.10)

Tracklist:
Like Money (Ft. AKON)

Nobody for Everybody
(2012.07.25)

Tracklist:
Nobody ~あなた​しか見えない~
Nobody (2012 KOREAI vált.)
Nobody (2012 ANGOL vált.)
Be My Baby
Saying I Love You (2012 vált.)
You're Out (2012 vált.)

REBOOT
(2015.08.03)

Tracklist:
Baby, Don't Play
Candle (Ft. PALOALTO)
I Feel You
Rewind
Loved
John Doe
One Black Night
Back
OPPA
Faded Love
Gone
Remember
Talk

I Feel You
(2015.10.23)

Tracklist:
I Feel You (KÍNAI ver.)

Why So Lonely
(2016.07.05)

Tracklist:
Why So Lonely
To The Beautiful You
Sweet & Easy

DRAW ME
(BÚCSÚDAL)
(2017.02.10)

Tracklist:
Draw Me (그려줘)

City Woman (都市女子)
(YUBIN SZÓLÓ)
(2018.06.05)

Tracklist:
Lady (숙녀 (淑女))


TOVÁBBI DALOK:
Wonder Girls – Army Song
Wonder Girls – Joyo Joyo
Wonder Girls – Food Song
Wonder Girls – Now (Fin.K.L cover)
Wonder Girls – K-Food Party
Wonder Girls – It's Not Love (Tears For You OST)
Wonder Girls – This Fool (Hellcats OST)
Yubin Ft. The Quiett – Sakda (싹다) (Unpretty Rapstar 2)
Yenny – Hello To Myself (Dream High 2 OST)
Yenny – Thru The Sky (Cross Country OST)
Yenny, Suran, Kim Bohyung – Cross Country (Cross Country OST)

NEM MEGJELENT DALOK:

Ouch
Stay Together
Wake Up
Wake Up (acapella)


VÁLOGATÁSOK:
2010 Wonder Girls (kínai-taiwani)
2012 Wonder Best (japán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése