NTB tagok - My k-blog

NTB tagok

Pure Boy (2014)
Pure Boy (순정소년)
 Az IT Ent. csapata volt a Pure Boy, mely 9 tagból állt. A csapat egy feldolgozással debütált 2014-ben, melynek címe "Yellow Shirt" volt. A csapat Dél-Koreában és Japánban egyaránt tevékeny volt, idővel pedig egyre több japán promóciójuk volt. 2015-ben Japánban is debütáltak a "Wedding Day" dallal. Ez eredetileg egy Pure (szintén az IT Ent.-hez tartozó előadó) dal volt, ám végül a Pure Boy kapta, s ezzel debütáltak Japánban. Ezt követően már 10 taggal lépett fel a csapat, mivel Seokyu, az új maknae is csatlakozott az élő fellépésekhez, hogy ismerkedjen a közönséggel és tapasztalatokat gyűjtsön.
 2015 második felében az IT Ent. beperelt 7 Pure Boy tagot, amiért megszegték szerződéseiket. A srácok az éj leple alatt gyakorlatilag elszöktek a közös dormból, ott hagyták a mobiljaikat is, hogy az ügynökség ne tudja őket elérni és két menedzserüket is magukkal vitték. A 10 tagból Seokyu, Hayoung és Sangyoon maradt az ügynökségnél. Ebből adódóan a Pure Boy eltűnt egy időre.

NAUGHTY BOYS (2017)
Naughty Boys (노티보이즈)
 Miután 2015-ben elszökött a 7 tag a két menedzserrel, megalapították az O Entertainment-et. A Pure Boy SNS oldalai nem voltak frissítve, a rajongók pedig mit sem sejtve, várták, hogy a fiúk hírt adjanak magukról. Némi csend után új névvel és arculattal tértek vissza, mint Naughty Boys. Az O Entertainment nem volt sikeres vállalkozás, így egy japán ügynökséggel fogtak össze. Japánba utaztak voltak promótálni, azonban vízumaikkal problémák adódtak, így erre nem került sor azonnal. 2016-ban tudtak hivatalosan debütálni Japánban. 2017-re J-One kilépett, így már csak 6 tagból állt a csapat és ez lett a végleges koreai debütáló felállás is.

Lee Seokyu (2017; Produce 101)
A botrány
 A 2017-es "Produce 101"-ben indult két IT Ent. gyakornok, Han Minho (ő nem volt Pure Boy tag) és Lee Seokyu. Seokyu a Pure L tagjaként debütált, miután a 7 tag otthagyta az IT Ent.-et, ám 2016 végére ez a csapat is felbomlott. A versenyben kiderült, hogy Seokyu többször is durva fizikai bántalmazás áldozata volt. L.MinG.O és J-One (ő utána bevonult a seregbe) voltak a vádlottak. Ezt követően nyomozás indult. A három fent említett tagra végül pénzbírságot róttak, míg L.Min esetében a többi Pure Boy tag fenyegetésének és megfélemlítésének ügyében is el kellett járni.
 Maga az IT Ent. pere a 7 tag és két menedzser ellen nem zárult le. A dolgokat tovább cifrázza, hogy felmerült a gyanú, hogy maguk, az ügynökség alkalmazottai is bántalmazták a tagokat. Már több másik ügynökségnél is volt erre példa, így sajnos nem ok nélküli a feltételezés. Számos rajongó úgy véli, hogy ez csupán pletyka és megkísérelt rágalmazás volt Seokyu részéről, ugyanakkor rengetegen fordultak a csapat ellen a botrány kirobbanásakor.


L.MIN (엘민)
Születési név: Jeon Sang Min (전상민)
Született: 1990.12.17
Szárm. helyDél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: leader, vezérvokál, táncos
Magasság: 175 cm
Vértípus: B
Szín: világoszöld
Instagram

Érdekességek:
 L.Min a csapat "anyukája".
➞ Szereti a focit.
➞ Kedvenc előadói Brian McKnight, Usher és SE7EN.

Seowoong (서웅)
Születési név: Joo Seo Woong (주성웅)
Született: 1991.05.14
Szárm. helyDél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fővokál
Magasság: 174 cm
Vértípus: O
Szín: égkék
Instagram

Érdekességek:
 Seowoong a csapat "apukája".
➞ Kedvenc előadói Kim Kwang Seok és Yoon Jong Shin.

G.O (지오)
Születési név: Hwang Tae Geun (황태근)
Született: 1991.10.11
Szárm. helyDél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő rapper, vokál, táncos
Magasság: 181 cm
Vértípus: AB
Szín: rózsaszín
SoundCloud
Instagram

Érdekességek:
 Van egy tetoválása jobb karján.
➞ Szeret edzeni.
➞ Kedvenc előadói Bruno Mars, G-Dragon, ZICO, Swings, Jay Park, Bobby, Zion.T és Crush.

Youngbo (영보)
Születési név: Shim Young Bo (심영보)
Született: 1992.03.15
Szárm. helyDél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: rapper, visual
Magasság: 180 cm
Vértípus: B
Szín: lila
Instagram

Érdekességek:
 Színészkedni is tanult.
➞ Szeret filmeket nézni és olvasni.

Jaeha (재하)
Születési név: Park Jin Sung (박진성)
Született: 1993.08.10
Szárm. helyDél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Magasság: 184 cm
Vértípus: AB
Szín: vörös
Instagram

Érdekességek:
 Tanult taekwondózni.
➞ Kedvenc előadója Rain.

Hyobin (효빈)
Születési név: Lee Hyo Bin (이효빈)
Született: 1995.11.17
Szárm. helyDél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál, maknae
Magasság: 182 cm
Vértípus: A
Szín: narancssárga
Instagram

Érdekességek:
 Kedvenc előadói Sam Smith, John Legend és Luther Vandross.




források: 1 2 3 4 5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése