Szex és prostitúció Koreában - My k-blog

2018. március 3., szombat

Szex és prostitúció Koreában

Mint azt a legtöbben már jól tudják, a koreai társadalom rettentően prűd. A tévékben a legritkább esetben mutatnak meztelen vagy éppen csak kevesebb ruhában szereplő színészeket és előadókat, és a hollywoodi filmek intim jeleneteit is a legtöbbször cenzúrázzák, kivágják, csak úgy mint a pornóban. Tudtátok, hogy a "lényeget" ott is kikockázzák vagy nem is mutatják?


A szexhez is teljesen más a hozzáállásuk: Ez a férfiak egy szükséglete, melyben végre el tudják engedni magukat és kiengedni a felgyülemlett stresszt és feszültséget. Hisz Konfuciusz óta él az emberekben az a fajta elgondolás, hogy a férfi az agresszívabb, uralkodó fél, így ezt a fajta birtoklási kényszerét és alapvető szükségletét ki kell élnie, minél intenzívebben és ezt mivel mással lehetne megoldani, mint a szexszel? Éppen ezért nem is meglepő, hogy míg a férfiaknak ez csak egyfajta felgyülemlett gőz kiszellőztetése (és ezt szinte bárkivel meg is tehetik), addig a nőktől elvárás a házasságig tisztának és ártatlannak maradni, majd hűséges feleségként végigélni életüket ugyanazon férfi mellett, akire ezek a normák és szabályok nem vonatkoznak.

Fontos tudni, hogy a koreaiak semmiféle bűnösséget nem éreznek akkor, amikor egy prostituáltat keresnek fel, a már föntebb említett szükségletek kielégítésére. A legtöbb esetben ez az érintett feleségeket nem is foglalkoztatja, nem is érdekli, hogy éppen megcsalják őket. Éppen ezért számít igazán ritkának és egyedüli esetnek, ha egy házasság, egy párkapcsolat hosszú ideig fenntartja a fényét, na meg nem csak a látszatot, hogy tökéletes családot alkotnak, hanem a valóságban is így történik a dolog. Mégis a legtöbb családban csak a látszat áll fenn és a legtöbb feleségnek pontosan csak erre van szüksége: amíg úgy tűnik, hogy egy tökéletes háztartásban, szerető családban élnek, egészen addig nem is foglalkoznak férjük félrelépéseivel és kisebb, nagyobb afférjaival.



A koreai szexiparról:

2004 óta viszont a törvények szerint betiltották a prostitúciót Koreában: egy teljes év szabadságvesztést és  nagyjából 2000 € (kb. 620.000 Ft) pénzbírság vár arra, aki mégis ezzel próbálkozna. Ilyen súlyos büntetések mellett azt gondolhatnánk, hogy az ember kétszer is meggondolja, hogy ez az ipar így mégis kifizetődő-e, de az a helyzet, hogy bőven megéri és az embereket továbbra sem riasztja el, sőt: a legkülönfélébb megoldásokat találták ki, hogy kijátszhassák a rendőrséget akik viszont egészen lazán kezelik az ügyet a mai napig.
Nem találni egy olyan városrészt sem Szöulban, ahol nem lenne egy-egy úgy nevezett "Kiss Bang" ("Kiss-Szoba" ~ "Csókszoba"), vagy éppen "Business Room" és "Massage Room".
Persze ezek nem mindig egyértelműen olyan helyek, mégis, ami mindent elárul, az nem más, mint a szívecske formájú erős rózsaszín és vörös neonvilágítás, ami rögtön egyértelműsíti, hogy az eltévedt férfiak megtalálták, amit keresnek.
Emellett persze ott vannak az igazán vad és figyelemfelkeltő szórólapok, amiket mindenfelé láthatunk az utcákon és a megnevezett helyek közelében ácsorgó alul öltözött lányok, akik ezeket osztogatják és magyarázzák az érdeklődőknek, hogy az idő egyáltalán nem számít: 0-24-ben nyitva vannak.
Persze ez nem meglepő, hisz felesleges olyan illúziókkal álltatnunk magunkat, hogy ez akár itt Európában nem így lenne. Ugyanakkor az embernek egyszerűen az az érzése Koreában, hogy ebben nincs semmi rossz és szégyellni való: elég csak elkapni a levegőben repkedő egyik szórólapot, felkeresni az üzletet és már mehet is, amiért oda érkezett a kedves delikvens.

A prostitúció az évek során Koreában egy elismert szórakozási lehetőséggé nőtte ki magát, ami egy férfiak által uralt kultúrát fejlesztett. Valószínűleg magától értetődő, hogy emiatt a lányok egy jelentős száma testi- és szexuális erőszaknak lett így kitéve, éppen ezért adott a kérdés, hogy akkor mégis hogyan lehet, hogy ez az ág ennyire fölfejlődött? Miért vetemednek erre a lányok és miért teszik ezt a férfiak? Hisz jogilag 2004 óta be van tiltva ez az iparág.

Éppen ezért valószínűleg a válasz a koreaiak tájékozatlanságában rejlik. Egy felmérés szerint a részvevők 41% tudta csak, hogy az országában a prostitúció illegális. Emellett pedig jelentős százalékuk ignorálta a kérdést, ezzel pedig az iparág létezését is. Talán ide sorolhatnánk a rendőrséget és rendőröket is, és éppen ezek miatt, na meg egyéb más tényezők miatt, ilyen hihetetlenül jól fejlődő a szexipar Koreában.



Egy másik ok, a nők szemében élő reménykép összekötése a prostitúcióval. Viszonylag rövid idő alatt nagyobb összegeket keresni ezzel a "szakmával", így igazán kecsegtető lehetőség a magasabb életszínvonal elérésének érdekében a nők között.
Természetesen a koreai szexipar, nem csak a bordélyházakról szól, de mégis a három fő ág közül ez az egyik legkimagaslóbb. Közel 10 év alatt több mint 69 "Bordélykerület"  alakult ki Korában, így majdhogynem elképzelhetetlen, mennyire fognak ezek a területek megszaporodni a közeljövőben. 

A bordélyházak után rögtön következnek az egyszerűbb és visszafogottabb szolgáltatások, mint a karaoke bárok vagy éppen a masszázsszobák, bordély szalonok.
Ezeken a helyeken a nők gyakran "titokban" kerülnek felajánlásra, ami igazából szomorúan komikus, hisz az emberek pontosan tudják, hogy miért is keresik fel egyesek ezeket az üzleteket.

Az utolsó ágazat nem igényel bordélyházat, sőt semmiféle helyiséget, szobát vagy teret. Ezek a szolgáltatások telefonon keresztül, vagy online történnek, de nem ritka, hogy végül fizikális találkozással végződnek. 

Host bars - kizárólag nőknek!

Gangnam szívében, azaz a "gazdagok negyedében", amit PSY-nak köszönhetően mindenki az egész világon ismer, létezik egy bár a föld alatt, ez pedig nem más, mint a "Bar 123". Persze ez is csak egyetlen egy a rengeteg host bar közül, ami Koreában létezik és naponta nők százait fogadja és szórakoztatja.
De kik is szórakoztatnak? Fiatal, húszas éveikben járó férfiak, kpop idolokra emlékeztető kinézettel és természetesen testtel. Egyesével szólítják őket a megjelent hölgyek elé, majd vonulnak vissza és várják az ítéletet, hogy aznap este melyikőjükkel melyik hölgy szeretne szórakozni.




Ez alatt természetesen a báron belüli ital fogyasztást, táncolást és karaokézést kell érteni. Hivatalosan így a szex nem szerepel a lehetőségek tárában, de ha stimmel a kémia a párok között, lehet róla szó. Ugyanakkor ezek a hostok, azaz férfiak nem igazán törik magukat a hölgyükkel való flörtölésre, hisz bőven megkapják az este végén, amiért jöttek: a pénzt

Room Salons - többé nem olyan kellemes

Mint már a host bároknál is említettem, a legtöbb ilyen hely a föld alatt található, így van ez a room salon-okkal is, amik szabad fordításban annyit tesznek, mint "szobaszalon", de jobb talán, ha az angol elnevezésénél maradunk.
Leérkezve az alagsorba, csak úgy mint a host bár-nál, egy fogadódáma köszönt minket és az előre lefoglalt asztalunkhoz kísér. Egy szobában egy nagyobb asztal található, körülvéve kényelmes és puha kanapéval és fotelekkel, de persze nem maradhat el a TV és a karaoke gép sem. Minden itt van, amire egy társaságnak szüksége lehet, ráadásul el is vannak az egyes vendégek szeparálva egymástól. 

Általában ide céges munkatársak, kisebb férfitársaságok térnek be, ráadásul egészen jól ismert, talán a legjobban a koreai kultúrában.


Ebben a szolgáltatásban rengeteget számít, hogy mennyit szeretne az ember a különböző hölgyekre áldozni. Ha a legszebb és legtehetségesebb nőket szeretné az asztalánál látni, kénytelen nagyon mélyen a zsebébe nyúlni. Ugyanígy az italok ára is igen borsos: egyetlen üveg whisky nagyjából 1500 és 2000 € (kb. 470.000 - 620.000 Ft) között mozog, szóval muszáj előre végiggondolni, hogy mégis mennyit akar az ember fia erre a szórakozásra áldozni. 

Ugyanis itt igazán csak a férfiaknak szól minden: a hölgyek, mikor belépnek a szobába, kötelező jelleggel fellibbentik a szoknyájukat, és mondani sem kell: a fehérnemű viselése meg van tiltva számukra. Így végezetül a nők alteste alapján hozzák meg végül a betévedt férfiak a döntésüket, kiket is kérnek aznap estére. 
Ezeknek a hölgyeknek pedig nem más a dolguk, mint a szórakoztatás, meztelenül táncolás az asztalon és még sorolhatnánk az egyéb perverz apróságokat, de igazán, mindenki el tudja képzelni.



Bacchus Ladies

Talán nincs is olyan másik ország, ahol annyi nyugdíjazott és idős ember élne, mint Koreában. Ugyanakkor ezen embereknek nagyjából a fele különböző pénzügyi gondokkal küzd. Nem csoda hát, hogy a kétségbeesett idős hölgyek drasztikus döntésként szintén a prostitúcióhoz kényszerülnek folyamodni, hisz nem csak nekik, de ugyanígy akár gyermekeiknek is komoly anyagi problémáik lehetnek, így igazán nem számíthatnak senki másra, csak magukra.
A nyugdíjasprostitúció centrumja nem más, mint a Jongmyo Park Szöulban. Itt lehet az úgynevezett "bacchus ladies"-zel találkozni, azaz a dionüszosz hölgyekkel. (Bacchus a rómaiak által tartott borok istene, azaz Dionüszosz görög isten római megfelelője. - a szerk.)
Onnan lehet felismerni őket, hogy egy Bacchus nevezetű energiaitalt árulnak, ezzel mutatva vevők számára, hogy éppen "kuncsaftok fogadására várakoznak". Nagyjából 14 - 22 
€-t (kb. 4.000 - 7.000 Ft) kérnek el szolgáltatásaikért.
Csak a Jongmyo Parkban több, mint 400 nyugdíjas hölgy foglalkozik ezzel a szolgáltatással és a szám egyre csak nő.



The Bacchus Lady című filmből
Összességében tehát fontos látnunk, hogy bár Korea folyamatosan fejlődik és külső szemlélőként azt hihetnénk maga a tökéletesség, sajnos ugyanúgy súlyos problémákkal küzd, mint bármelyik másik általunk alábecsült ország. Az, hogy a nyugdíjasok ekkora százaléka él szűkösen élete végére, hogy a nők továbbra is alacsonyabb értékűek, mint a férfiak és még sorolhatnánk...Ezek olyan etikai és társadalmi problémák, amiknek a megoldását nem lehet halasztgatni a végtelenségig. Kérdés, hogy mégis mi lenne a megoldás.


A cikk (a szerkesztő, azaz Nina általi magyarázatokkal és kitoldásokkal) a német K*Bang magazin 10. számából való fordítás, eredeti címén: Das Geschäft mit der Liebe. 

1 megjegyzés:

  1. Azért ezt nem gondoltam volna hogy ott a férfiak ilyenek. hogy egy nő nem is szórakozhat és tisztának kell maradnia a házasságig.

    VálaszTörlés