Longguo & Shihyun - My k-blog

2018. március 27., kedd

Longguo & Shihyun

(Longguo és Shihyun)
 A Longguo & Shihyun (용국 & 시현) duót két, a "Produce 101" által ismertté vált gyakornok alkotja. Noha Shihyun még a verseny tényleg indulása előtt visszalépett egészségügyi problémák miatt, Longguo szépen haladt előre, egészen a 21. helyezésig. A két tehetséges fiú azonban szerencsére nem tűnt el a köztudatból, hiszen nem sokkal a verseny lezárulta után, egy különleges kislemezzel debütáltak, melyet az elektronikus és deep house műfajokat ötvöző "the.the.the" számmal promótáltak. Ugyanezen a nyáron megtartották első fanmeetingjüket is, "HELLO" néven. A duó nem csupán Dél-Koreában, hanem Japánban is büszkélkedhet rajongókkal. A duó hivatalos színeit illetően nem volt semmilyen bejelentés, az első fanmeetingen azonban lila és sárga színű lightstickeket lehetett kapni. (kép)
 Longguo 2017 őszén a JBJ tagjaként is debütált, ám a JBJ felbomlása után a duó nem állt össze újra. Longguo szóló előadóként debütált, illetve Shihyun is szóló fanmeetingeket tartott. 2019-ben Shihyun a We In The Zone legfiatalabb tagjaként debütált, szintén a Choon Ent. alatt.

Debütálás dátuma2017. július 31.
ÜgynökségChoon Entertainment


HIVATALOS:
Facebook
YouTube



Diszkográfia

the.the.the
(2017.07.31)

Tracklist:
Stay Here
the.the.the
Love Taste
Wonderland


Sweet Potato X 100
(SHIHYUN & KIM SOHEE)
(2017.12.12)

Tracklist:
Sweet Potato X 100 (고구마 X 100개)
Sweet Potato X 100 (INST.)


CLOVER
(LONGGUO SZÓLÓ)
(2018.06.13)

Tracklist:
CLOVER (Ft. Yoon Mirae)
CLOVER (INST.)


the.the.the

the.the.the (PERFORMANCE VER.)


Sweet Potato X 100 (Shihyun & Kim Sohee)
https://www.youtube.com/watch?v=AvTfqZurnPY

CLOVER (Longguo) (Ft. Yoon Mirae)
https://www.youtube.com/watch?v=-Ot30Tlslfs


Tagok


Longguo (용국)
Születési név: Jīn Lóngguó (金龙国)
Koreai név: Kim Yong Guk (김용국)
Született: 1996.03.02
Szárm. hely: Helong, Kína
Nemzetiség: kínai
Pozíció: vokál
Magasság: 181 cm
Súly: 72 kg
Iskola: Yanbian Art School
Instagram

Érdekességek:
➞ "Produce 101" bemutatkozó videója: ITT
➞ Gyakornoki ideje 1 év és 6 hónap volt.
➞ A koncepciós fordulóban az "Open Updalban vett részt.
➞ Édesapja koreai, így már gyerekkorától fogva, természetesen tanulta azt a nyelvet is. Nem teljesen tisztán beszéli a nyelvet, kínaiul pedig valamennyire taiwani dialektusban beszél.
➞ Gyerekkorában először katona akart lenni, majd modell, végül pedig énekes.
➞ A BIGBANG inspirálta őt arra, hogy énekessé váljon.
➞ Példaképként tekint Crush-ra, aki nagyban inspirálja is őt.
➞ Van egy húga.
➞ Kedvenc ételei a hús, csokoládé, hamburger és csirke, illetve szereti az édes-savanyú ízesítést és a tejet is. Noha szereti a csípős ételeket, nem bírja mindig megenni. Kedvenc Baskin Robbins fagyija az epres.
➞ Nem igazán szereti a nyers ételeket, ezért egy-két fogás furcsa volt számára Dél-Koreában.
➞ Ha ruhákról van szó, szeret fekete és fehér darabokat felvenni.
➞ Kedvenc színe a zöld.
➞ Szörnyen tériszonyos és fél a bogaraktól.
➞ Közel áll hozzá Youngmin (MXM) és Gunmin (ONEUS) is.
➞ Longguo és Haknyeon (The Boyz) már ismerték egymást jóval a "Produce 101" előtt, ám megszakadt köztük a kapcsolat, így nagyon örültek, amikor ismét találkoztak a verseny indulásakor.
➞ Bal kulcscsontja alatt van egy tetoválása, ami azt írja, "A life for music" (egy élet a zenéért).
➞ Szeret játszani és sci-fi, illetve horror-filmeket nézni.
➞ Imádja a cicákat, Shihyun-nal van is két cicájuk.
➞ A JBJ tagok egyöntetűen őt választották annak a tagnak, akinek a legrosszabb a divatérzéke.
➞ Egyik kedvence Suran "Wine" című dala.
➞ Shihyun szerint egyenes személyiség, ami szívén, az száján.
 Shihyun szerint nem tudna élni a mobilja nélkül.

Shihyun (시현)
Születési név: Kim Shi Hyun (김시현)
Született: 1998.05.06
Szárm. hely: Changwon, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Magasság: 175 cm
Vértípus: A
Súly: 58 kg
IskolaSangnam Elementary School; Sangnam Middle School; Changwon High School
Instagram

Érdekességek:
➞ Neve korábban Kim Won () volt, ám ezt megváltoztatta.
➞ "Produce 101" bemutatkozó videója: ITT
 Van egy bátyja, Kim Young.
➞ 9 hónapon át volt gyakornok, mielőtt indult volna a "Produce 101"-ben.
➞ Első önálló fanmeetingjét 2018 februárjában tartotta, "How Are You" néven.
➞ Példaképei Yoo Jaesuk és Lim Chang Jung.
➞ Nem szereti a forró időt, így kedvenc évszaka az ősz.
➞ Tud zongorázni.
 Kedvenc énekesei közé tartozik Na Yoon Kwon, Lim Chang Jung és Sung Si Kyung is.
➞ Nem szereti a tengeri ételeket, a hamburgert viszont igen.
 A tangsuyuk (édes-savanyú szószos disznó- vagy marhahús) egy olyan étel, amit élete végéig tudna enni.
➞ Shihyun és Longguo együtt nevelnek két cicát.
➞ Jellegzetessége a jobb szeme alatti anyajegye.
➞ Van két tetoválása: csípőcsontján a "luce sicut stellae" (latin; fényes, akár a csillagok), illetve egy a hátán.
➞ Aprólékosként szokták őt jellemezni.
➞ Közel áll hozzá Gunmin (ONEUS).
➞ Hobbijai közé tartoznak a kirakósok, olvasás, játékok és természetesen az alvás.



források: 1 2 3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése