január 2018 - My k-blog

2018. január 28., vasárnap

Young Jun

23:31 0
Young Jun

Young Jun a híres R&B csapat, a Brown Eyed Soul egyik énekese. Szólóban 2012-ben debütált a "Vol. 1 Easy" című albumával. Ő debütált utoljára szólóban a csapatból. Nem ritka, hogy maga írja meg a dalait, így még hitelesebben közvetítve az érzéseit, gondolatait a hallgatóság fele. Több betétdalt is felénekelt már, illetve olyan előadók mellett láthattuk már a nevét, mint Shin Hyesung, Supreme Team, továbbá a gugudan Soyee-je.


∿⋅⋆⋅∿
∿⋅⋆⋅∿


SungHoon

23:30 0
SungHoon


SungHoon a híres R&B csapat, a Brown Eyed Soul egyik énekese. 2011-ben debütált szólóban a "Lyrics Within My Story" c. albumával. Ő a harmadik tag, aki szóló karrierbe kezdett Naul, és JungYup mellett. A különleges és érzelmekkel teli hangja által hitelesen , és erőteljesen tudja közvetíteni a dalai üzeneteit. 

Szóló debütálás dátuma: 2011

∿∞
Bővebben
∿∞



Song Jieun

23:10 0
Song Jieun

Song Ji Eun (송지은) énekesnő és színésznő, aki a Secret lánycsapat tagjaként vált először ismertté. Már 2007-ben közreműködött OST albumokon. 2009-ben, két hónappal a csapat debütálása után megjelent első egyéni kislemeze, a "Yesterday", mely egy duettet tartalmazott, illetve a dal azon változatát, amit Jieun egyedül énekel. Ekkor debütált hivatalosan szóló előadóként. Azóta számos dala megjelent, de japán nyelvű albumot is adott ki. 2011-ben megjelent "Going Crazy" dala, melyben Bang Yongguk is közreműködött igen nagy sikernek örvendett, ami biztos alapokat fektetett le szólókarrierjének. Jieun ezen kívül színészkedik is.

Egyéni debütálás dátuma2009. december 18.
Koreai ügynökségTS Entertainment (2009–2018); One Soul E&M (2020-)
Japán kiadóUniversal D



ELRIS

21:31 0
ELRIS

Az ELRIS (엘리스) a HUNUS Ent. által megalkotott, 2017-ben debütált öttagú lánycsapat. A tagok közül először Sohee-t ismerhettük meg, aki "Spotlight" kislemezét kiadva, egyéni előadóként debütált, majd ezt követően a csapat együtt is debütált. Első minialbumuk a "We, First" címet kapta, promótáló daluk, mely a glitch hop műfaját képviseli, szintén ugyanezt a nevet viseli.

➞ Nevük jelentése: Az ELRIS az "Excellent (kiváló), Lovely (imádnivaló), Rainbow (szivárvány), Innocent (ártatlan), Sister (lánytestvér)" rövidítése. Rajongói nevük a bliss és ELRIS keveréke, ami kiejtve szintén bliss. A bliss szó jelentése óriási öröm, a tökéletes boldogság.

Debütálás dátuma: 2017. június 01.
Ügynökség: HUNUS Entertainment
Hivatalos rajongói névBLRIS (블리스)
Kiáltásuk: ELRIS, Here I Am! Hello, we are ELRIS!

Szóló: Sohee

HA:TFELT

21:25 0
HA:TFELT

HA:TFELT (핫펠트) a JYP Ent. szárnyai alatt debütált 2007-ben, a legendás Wonder Girls tagjaként. Első önálló albuma 2014-ben jelent meg, mely a "ME?" címet kapta. Ezen kívül néhány egyéni projektje is volt, illetve aktív volt zenei producerként is. 2017 januárjában járt le a Wonder Girls tagok szerződése a JYP Ent.-tel, s ezzel a csapat is felbomlott. HA:TFELT ezután nem újította meg szerződését és az Amoeba Culture-t választotta. 2017 októberében tért vissza először "MEiNE" kislemezével.

➞ Nevének jelentése: Neve a heartfelt (őszinte) szóból ered. Írásmódja egy kis csavart hordoz, mivel a heart szót fonetikusan írta nevében, így pedig az a heart (szív) és hot (forró) szavakat is jelentheti.

Debütálás dátuma2007. február 13.
Egyéni debütálás dátuma2014. július 31.
ÜgynökségAmoeba Culture

HIVATALOS:

Sunmi

20:58 0
Sunmi

Sunmi (선미) a JYP Ent. szárnyai alatt debütált 2007-ben, a legendás Wonder Girls tagjaként. Első egyéni lemeze, a nagy sikerű "24 Hours", 2013-ban jelent meg, mialatt hiátuson volt és nem vett részt a Wonder Girls tevékenységeiben. 2017 januárjában járt le a Wonder Girls tagok szerződése a JYP Ent.-tel, s egyben ez jelentette a csapat felbomlását is. Sunmi ezt követően új ügynökséghez szerződtetett. 2017 augusztusában a "Gashina" című kislemezzel tért vissza, ami hatalmas sikernek örvendett. Ezt követően Sunmi újabb számokkal tért vissza, melyek mind toplistás dalokká váltak.

Rajongói név jelentése: A Miya-ne azt jelenti, hogy Sunmi számára rajongói nyújtják az otthont, számára olyanok, mint a család.

Debütálás dátuma2007. február 13.
Egyéni debütálás dátuma2013. augusztus 26.
ÜgynökségABYSS Company
Hivatalos rajongói névMiya-ne (미야네)
Hivatalos színekvöröslila és kék (KÉP)

HIVATALOS:

Wooyoung

20:58 0
Wooyoung

Wooyoung (우영) a JYP Ent. neve alá tartozó 2PM fiúcsapat vokálja és táncosa. Első önálló albuma, a koreai "23, Male, Single", 2012-ben jelent meg, melyet 2015-ben egy japán debütálás követett. Albumai szép sikernek örvendenek, különösen Japánban. Wooyoung mindemellett színészként is debütált már.


Egyéni debütálás dátuma2012. július 8.
Koreai ügynökségJYP Entertainment
Japán kiadóAriola Japan
Japán neveウヨン
Hivatalos rajongói névHOTTEST (ld. 2PM)

HIVATALOS:
JYP YouTube csatorna
Japán YouTube csatorna
Japán oldal
2PM profil





JeA

20:58 0
JeA

JeA (제아) a Brown Eyed Girls kvartett tagjaként ismertté vált énekes. 2010-ben már megjelent egy duettje G.O-val, ám szóló debütálására csak 2013-ban került sor a "Just JeA" albummal. A Brown Eyed Girl debütálása előtti időkben kezdett betétdalokat énekelni, így nem kevés dal köthető nevéhez. JeA egyébként zenei producerként is közreműködött már dalokban, illetve az óriási népszerűségnek örvendő "Produce 101" első évadának egyik mentora is volt.

ÜgynökségMYSTIC Entertainment
Egyéni debütálás dátuma2013. január 4.
Hivatalos rajongói névEverlasting (ld. B.E.G)

HIVATALOS:

Jun.K

20:56 0
Jun.K

Jun.K (준케이) a JYP Ent. neve alá tartozó 2PM fiúbanda fővokálja, 2011-ben debütált, mint szólóelőadó "ALIVE" kislemezével. Azóta számos dala megjelent, mind koreai, mind japán nyelven. Ezek mellett szép számmal készített kollaborációkat, tartott saját turnét is és albumai a listák élére kerültek, ami igazán különleges, hiszen Jun.K aktív részese az albumkészítési folyamatoknak, legyen szó szövegírásról vagy komponálásról.


Egyéni debütálás dátuma2011. október 07.
Koreai ügynökségJYP Entertainment
Hivatalos rajongói névHOTTEST (ld. 2PM)
Japán kiadóAriola Japan
Japán neveジュンケイ

HIVATALOS:
JYP YouTube csatorna
Japán YouTube csatorna
2PM profil
Instagram





Chamsonyeo

20:35 0
Chamsonyeo
(Balról jobbra: G.NA, Lizzy, Youngji és Sohyun)
Chamsonyeo (참소녀) egy kollaborációs idol csapat, amit Defconn és Jung Hyungdon a 'Hitmaker' spin-off műsor során alkottak meg. A Chamsonyeo lényegében a korábbi évadban debütált, Big Byung testvércsapata, melynek tagjai G.NALizzy (After School), Youngji (KARA) és Soyhun (4Minute). 2015-ben jelent meg első daluk, a "Magic Words", amely a "cuki hip-hop" kategóriát képviseli, ehhez pedig a megfelelő szintű aegyo-tehetségre van szükség, hogy hitelesen elő lehessen adni.
A Chamsonyeo debütáló dalát a "cuki hip-hop" kategóriába sorolták. A dalt Defconn szerezte és azt mondta, "Ez egy varázslatos dal, ami reményt ad azoknak, akik meghallgatják". A szöveget természetesen ismét Hyung Don írta. "Megfelelő szintű aegyo-ra van szükséged, hogy hitelesen el tudd énekelni ezt a dalt"- fűzte hozzá. A dal szövege arra biztatja a hallgatókat, hogy ne adják fel. A koncepció eltér az erősebb hip-hop képtől, tehát a lányok minden cukiságukat bevetették, hogy megfeleljenek a producer csapat különös elvárásainak.

Soyou

20:22 0
Soyou

Soyou (소유) a SISTAR lánycsapat énekeseként vált ismertté. Soyou egyéni debütálása sosem került bejelentésre, az énekesnő azonban több betétdalt is elénekelt, melyek mind népszerűvé váltak, illetve a "Duettek királynője" becenevet is kiérdemelte számos közreműködése miatt. Miután a SISTAR felbomlott, egyénileg folytatta zenei karrierjét, s ekkor nyíltak meg egyéni SNS oldalai is. A csapat felbomlása után első egyéni projektje a "The Blue Night of Jeju Island" szám feldolgozása volt, mely 2017. szeptember 7-én jelent meg.

Debütálás dátuma: 2010. június 4.
ÜgynökségStarship Entertainment

HIVATALOS:

⋅⋆☆⋆⋅
⋅⋆☆⋆⋅

Hyolyn

20:11 0
Hyolyn

 Hyolyn (효린) a SISTAR lánycsapat fővokáljaként vált ismertté. 2013-ban debütált hivatalos szólistaként, "Love & Hate" nagyalbumával. Több betétdalt is elénekelt, illetve számos kollaborációban vett részt. A 2015-ös "Unpretty Rapstar'" műsorban való szereplése után nem csupán énekesi, hanem rapper képességeiért is öbb elismerésben részesült. Hyolyn kétségtelenül a koreai popipar egyik kiemelkedő énekesnője egyedi hangjával és kiváló előadásaival. Ezen kívül színésznőként is láthattuk már a képernyőn a "Dream High 2" doramában.
 2017. február 27-én megerősítésre került, hogy Hyolyn szerződést kötött az amerikai Spinnin' Records amerikai EDM kiadóval. 2017-ben végleg elváltak a Starship Ent. és Hyolyn útjai, az énekesnő ugyanis saját menedzselése alatt kívánta karrierjét folytatni.


Egyéni debütálás dátuma: 2013. november 26.
Debütálás dátuma: 2010. június 4.
ÜgynökségStarship Entertainment (2010–2017)Bridge (2017)

HIVATALOS:
⋅⋆☆⋆⋅
⋅⋆☆⋆⋅