MYTEEN - My k-blog

2017. június 30., péntek

MYTEEN

(Balról jobbra: Hanseul, Song Yuvin, Eunsu, Chunjin, Kim Kookheon, Lee Taevin (ex-tag), Shin Junseop)
 A MYTEEN (마이틴) egy hat tagból álló fiúcsapat a Music Works alatt. Érdekesség, hogy ők az ügynökség első fiúbandája. Debütálásuk előtt már megjelentettek egy dalt "Amazing" címmel. Ezen kívül ők nyitották meg Baek Z Young "Andante" koncertjét.
 A csapatból Yu Vin már 2015-ben debütált, amikor közreműködött Baek Z Young "Garosugil At Dawncímű dalában. Első szóló kislemeze 2016-ban jelent meg "You To The Bone" címmel, amiben a BTOB tagja, Minhyuk is segédkezett. Végül 2017 júliusában debütáltak a "MYTEEN GO!" c. minialbumukkal és a hozzá készült klippel. Először 2018 nyarán tértek vissza második minialbumukkal, a "F;UZZLE"-lel. 2018 decemberében Taevin elhagyta a csapatot, hogy színészi pályájára koncentrálhasson. Kookheon és Yuvin is részt vett a Produce 101 versenyében, de egyikük sem jutott be az X1 csapatába.
A csapat 2019 augusztusában jelent meg a hivatalos közlemény, miszerint debütálásuk után két évvel felbomlik a csapat. Kookheon és Yuvin 2020 januárjában B.O.Y néven debütált újra duóban.

➞ Nevük jelentése: a MYTEEN a Make Your Teenager rövidítéséből jön.

Aktív évek: 2017 - 2019
Debütálás dátuma2017. július 26.
ÜgynökségThe Music Works
Hivatalos rajongói név: You”th
Hivatalos színekMy Yellow, Blue in Youth, Your Purple

HIVATALOS:
∙⋅∶☆∶⋅∙
Videográfia
∙⋅∶☆∶⋅∙


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése