A Block B koncert emlékei

Három hét telt már el a legelső budapesti Block B koncert óta, de még csak most tudtam rávenni magam arra, hogy megírjam milyen is volt, valamint hogy mit éltem meg.

Mikor kiderült, hogy egyáltalán esély van a koncertre, még nem gondoltam volna hogy megvalósul, ráadásul ilyen fantasztikus lesz. Barátnőmmel januárban, a hivatalos jegyárusítás kezdetén vettük meg jegyünket, mely A-típusú volt, így a koncert végén láthattuk közelről a fiúkat is.

Januártól kezdve nagyon izgatottak voltunk miatta, hisz ők az első koreai csapat, akiknek sikerült eljutni a koncertjére kicsiny hazánkban. Nekem a Block B az egyik olyan csapat, akiknek sok mindent köszönhetek, hisz rengeteg dologban voltak mellettem.

Mikor eljött a március, izgatottságunk a tetőpontjára ért, hisz közeledett  a 3.-a, mely a budapesti koncert napja is volt.  A koncertet megelőző nap én már csak őket hallgattam, hangolódva a másnapra.

Március 3-án reggel nagyon izgatottan indultunk meg a Hungexpo-ra, hogy megkapjuk sorszámunkat, ezáltal meg is kezdődhetett az egész napos készülés az estére. A nap folyamán megjártuk egy párszor a közeli Árkád-ot is kajáért, innivalóért, de megérte. Mikor épp a Hungexpo területén voltunk, egyszer láttuk is a fiúkat még a koncert előtt, jöttek kifele az épületből, mi meg pont arra sétáltunk. Megjegyzem, tényleg véletlenül volt, ugyanis a másik épületbe indultam.

Rengeteg BBC gyűlt össze, így a megfelelő hangulat már megvolt napközben is, hisz voltak, akik táncoltak, énekeltek és persze zászlót is írattak alá velünk. A koncert előtt azonban kaptunk egy rossz hírt is: P.O nem tud részt venni az utolsó koncerten egészségügyi okok miatt.

Maga a koncert fél nyolckor kezdődött, de mivel az A és B jeggyel rendelkezők korábbi beengedést is kaptak, mi hamarabb, hétkor már bemehettünk. Bent lehetett venni mindenféle koncertcuccot, itt épp a bannert, pólókat meg a hivatalos lightstick mini verzióját. Persze mit tesz a nép? Vásárol. Velünk se volt másként, így miután beszereztünk mindent, amit kinéztünk, mentünk is hogy elfoglalhassuk a helyünket. Szép lassan az egész hely megtelt, mindenhol BBC-k álltak, várva a kezdést, mely a meghirdetett időpontban meg is történt.

A koncertet az intro után a Nice Day-el kezdték, vetítettek mindenféle kisfilmet a számok között. Volt olyan, ami a debüt előtti képeiket is tartalmazta, gyerekkoruktól kezdve. Az előadott dalok közt voltak régebbiek, mint a nyitódal, vagy a Did you or did you not, de újabbak is, mint a Yesterday vagy a Walkin’ in the rain és persze nem maradhatott el az első alcsapatnak, a Bastarz-nak a debut dala sem, a Zero for Conduct se. Mivel P.O nem lehetett ott, valakinek be kellett tanulnia az ő részeit, ez meg a leader, Zico volt. Konci előtt pont mondtuk is hogy ő lesz az, U-Kwon pedig a konci végén úgy emlegette, hogy a Bastarz és Zico.

Nem maradhattak el a beszélgeték sem, melyek legtöbbször angolul hangzottak el, így szerencsére sokan érthették, de ha mégsem angol volt, a koreai szöveget lefordították. Szóba került itt is minden, hogy mit láttak, mit ettek, ittak meg minden ilyesmi, a kérdésekre meg magyarul próbáltak válaszolni. Meg kell hagyni, igen aranyosan ejtették, de gondolom, mindenki nevében beszélek, ha azt mondom, jól esett, hogy megpróbálták és nagyon ügyesen helyt is álltak.

A fiúk mindent beleadtak, hatalmas szeretettel nyomták végig a majd két órás bulit, mi meg megcsodálhattuk, hogy minden tagnak nagyon is szép hangja van, ha énekelni kell, egyedi mindenkié és nem lehet eltéveszteni. Nekem kifejezetten tetszett, hogy Zico énekhangját is hallhattuk, hisz ritka tőle az ilyesmi.

Mikor vége lett, a staff kiterelt mindenkit, aki nem vett részt a Meet&greet-en, közben takarítottak is a korábbról maradt papírfecnik és szalagok miatt. Mikor minden megvolt, csoportokra osztottak minket, és kezdetét is vette maga az esemény.

Ők is sorba álltak, meg mi is a magunk kis csapatában. Míg várakoztunk a többi csapatra, beszélgettünk a körülöttünk levő többi rajongóval, míg nem eljött a mi sorunk ideje. Először mindenki pacsizott a fiúkkal, U-Kwon pedig megállás nélkül mondogatta, hogy „köszi”. Aranyos volt, ahogy kiejtette ezt a számunkra egyszerű szót. Utána ismét várakozni kellett, hogy ez lemenjen minden sorral, majd kezdődhessen a csapatos fotózkodás. Ide 10 ember ment egyszerre, nagyjából egy sor fele, hisz ha jól emlékszem, 20 ember volt egy csapat. Gyorsan lezavarták a képet, majd el is engedtek minket, mi meg szép lassan hazafele indultunk, a srácok meg mentek is egyből Londonba.

Maga a koncert fantasztikus volt, hatalmas élmény volt, a fiúk pedig nagyon tehetségesek. Tényleg. Mindegyik.

A hazavezető úton barátnőmmel próbáltuk feldolgozni mindazt, amit tőlük kaptunk eme koncerten valamint azóta is azon gondolkodunk, mit csinálhatnak a kezükkel, hogy mindegyiknek puha?

Remélem, jönnek még vissza kicsiny hazánkba és többször is láthatjuk őket.