Starship Entertainment - My k-blog

2016. november 7., hétfő

Starship Entertainment


2008-as alapítású Starship Ent. (스타쉽 엔터테인먼트) két nagyobb részre osztódik: egy, az idolokkal foglalkozó rész, illetve a Starship X, ahová főként hip-hop és szóló előadók tartoznak, mint #GUN, BrotherSu, Jooyoung, Mad Clown, Yu Seung Woo és Lovey. A kiadó egyik ikonikus alakja volt Hyolyn, akinek szerződése 2017-ben járt le, illetve Junggigo is a Starship alá tartozott, akinek szerződése 2018-ban járt le. Az ügynökség 2013-ban vált a LOEN Ent. leányvállalatává. A Starship leányvállalata a színészekkel foglalkozó King Kong Ent. A Starship 2015-ben fogott össze a Yuehua Ent.-tel, így terjeszkedve Kínába. Ez azt jelenti, hogy a Starship Ent. foglalkozik a Yuehua-hoz szerződtetett UNIQ koreai promócióival, míg a Cosmic Girls kínai promóciói a Yuehua-hoz tartoznak. Az ügynökséghez tartozó előadók kollektív neve a Starship Planet. 2017 végére indult el a Starship újabb leányvállalata, a House Of Music, melyhez elsőként MoonMoon szerződtetett, ám 2018 májusában fel is bontották szerződését, miután egy múltbeli incidensre fény derült.

HivatalosFőoldalFacebookYouTubeTwitterStaff Twitter; Starship X Twitter

#GUN

BrotherSu


Lovey


OG School Project (a Starship Ent. és CUBE Ent. projektcsapata)


Soyou


WJMK (a Starship Ent. és Fantagio projektcsapata)




Az ügynökség alatt felbomlott csapatok




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése