BLACKPINK - My k-blog

2016. augusztus 8., hétfő

BLACKPINK

(balról-jobbra: Jennie, Lisa, Jisoo, Rosé)

BLΛƆKPIИK (블랙핑크) a YG Ent. második lánycsapata, mely 2016-ban augusztusában debütált a "Square One" kislemezzel. 2012-ben kezdte a YG Ent. a különféle klipek kiszivárogtatását, amiben láthattuk Jenniet és Lisát, de különösen nagy figyelmet vonzott az is, hogy dance practice videójuk több, mint 6 milliós nézettséget gyűjtött már debütálásuk előtt. Albumuk megjelenése után egy nappal már a Worldwide iTunes Album Chart élére törtek, "Whistle" daluk pedig all-kill lett. Megjelenése után egy hónappal mindkét klip túllépte a 30 milliós nézettséget. A lányok 14 nappal debütálásuk után díjat nyertek "Whistle" dalukkal, ezzel egy újabb rekordot döntve. A 2016-os MelOn Music Awards-on elnyerték a Legjobb új előadó díját, a 2017-es Golden Disk Awards-on pedig a Az év új előadója díjat kapták meg.

➞ Nevük jelentése: a fekete és rózsaszín egymás kontrasztjai. A rózsaszín általában a szépséget jelenti, de nevükben éppen ezért szerepel a fekete is, hiszen a külső nem minden. A két szín tehát azt jelenti, hogy a külső mögött ott rejlik a lányok igazi tehetsége is. Jisoo elmondása szerint a fekete a lányok erőteljes, sikkes oldalát (pl. Whistle) jelképezi, míg a rózsaszín az aranyosabb, vidám oldalukat (pl. As If It's Your Last).

Debütálás dátuma: 2016. augusztus 08.
Koreai ügynökségYG Entertainment
Hivatalos rajongói névBLIИ(블링크)
Hivatalos színekfekete és rózsaszín
Japán nevükブラックピンク
Japán kiadóYGEX

SzólóJennie, Rosé, Lisa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése