LOE 2016 AWAKE!! - My k-blog

2016. május 21., szombat

LOE 2016 AWAKE!!


Sziasztok!~
A fenti kép bizonyosan ismerős lehet a B.A.P rajongók számára, hiszen ez a banda 2016-os koncertturnéját hirdető egyik promóciós plakát, méghozzá a londoni megállóé. Januárban érkezett a bejelentés, hogy a fiúk globális kereteket szabnak turnéjuknak, ami azt jelentette, hogy bizony, a koreai előadók által oly "rettegett" Európát is meglátogatják! A legcsodálatosabb ajándékot kaptam, ami egy jegy volt a londoni koncertjükre, és egy fantasztikus felkérést elfogadva most szeretném Veletek is megosztani a tapasztalataimat, ha engeditek!

A BABY-k jogainak védelme érdekében picit homályosítottam az arcukon :)
A koncert 20.00 órai kezdéssel volt meghirdetve a The Coronet színházban. A szervezés az Onion Production jóvoltából bonyolódott le, akikhez többek között a 2015 októberi "INFINITE EFFECT" koncert is fűzhető.

A sorban állás délelőtt 10.00 órától kezdődött. A nővérem és én az utazással, metrózással együtt 12.30 körül érkeztünk meg, mivel mi a város távolabbi zónájából indultunk. Féltem, hogy esetleg nehezen fogok ébredni reggel, mert az előző este érkeztem csak a városba, de a tudat, hogy láthatom őket, azonnal kisegített az ágyból. Kétféle sorban várakoztunk: egy a VIP jeggyel rendelkezőknek, a másik pedig az álló, illetve erkélyi ülő jeggyel rendelkezőké volt. Mi álló jegyet tudtunk beszerezni, mivel árban ez volt számunkra a legmegfelelőbb. A fent látható kép már 17.00 körül készült, amikor már egyre jobban kezdtek gyűlni az emberek. A kép az álló-erkély jegyes sort mutatja, előttünk egy másik elkerítésnél álltak a VIP jegyesek.
Tapasztalataim, hogy a BABY-k nagyon aranyosak, nagyon jó volt egy-egy apróbb beszélgetést folytatni velük. Valamikor délután Daehyun tartott egy V közvetítést, ami felcsigázta a rajongókat, s mindenki a telefonok köré gyűlt. Ahogyan teltek az órák, úgy az idő is egyre jobban hűlt. 17.00 után már egyre jobban kezdtünk fázni, 18.00 után pedig már mindenkiben csak az izgatottság tartotta a lelket. Időnként felcsendült egy-egy B.A.P dal, estére már egyre jobban fáradtak az emberek.  A járókelők meglepett arccal nézték a sort, többen kameráztak minket, integettek, de volt, aki meg is kérdezte, hogy kik tartanak ma előadást. Nem ismerték őket, de egy-két lelkes ember még szurkolt is nekik, ami egy kicsit feldobta a hangulatot a hidegben.
Jócskán 18.00 után járt az idő, mikor egy autó haladt el a mellettünk levő úton. Egy BABY hangosan felsikított, én pedig azonnal odanéztem mi történik. A fiúkat szállító autó volt az, aminek az ablakából - szerintem - Zelo kukucskált. Az adrenalin azonnal az egekbe szökött és mindenki egyre türelmetlenebbé vált. A lelkes BABY örömkönnyekben tört ki és azonnal értesítette a barátait, hogy mi is történt. :')
Egyszer csak egy újabb hangos őrjöngést hallottunk a sor elejéről. "Talán a fiúk azok?" Nem, de elkeseredésre semmi okunk sem volt, hiszen az egyik staff tag volt az, kamerával a kezében. Oda, majd vissza haladt a soron, mi pedig lelkesen integettünk.
Elérkezett a 19.00 óra, és negyed körül szépen lassan elkezdtek beengedni minket. Minden folyadékot ki kellett öntenünk, mivel azokat csak zárt palackban, bontatlanul lehetett bevinni.

a koncert nyitóképe a várakozás ideje alatt
És bejutottunk! Még mindig olyan szürreális volt az egész. A fenti kép a kivetítőről készült. Elérkezett a 20.00, a fiúk viszont sehol. A banda nevét kántálták a rajongók és remélték, hogy bármelyik percben feltűnhetnek. Kb. negyed óra után a "Hol vagy most?" felirat eltűnt és egy csillagos ég váltotta azt le. Egy baba volt a kivetítőn és olyan kérdések jelentek meg, mint a "Kik vagyunk?", "Miért vagyunk most itt?", majd a "Végy egy mély levegőt!", "Képzeld, ahogyan a szemeid beszélnek és kövesd a szívünk ritmusát!" sorok jelentek meg. Utolsóként az "AWAKE" felirat jelent meg, ekkor pedig mindenki tudta mi fog következni. Vakító, fehér fények, visszaszámlálás 10-ről és minden, amivel csak jobban felborzolták a kedélyeket. A nagy fényességből kilépő hat alak, olyan volt, akár hat égi csoda, akik a felhők közül érkeztek.
(A lentiekben felsoroltam az általuk előadott dalokat.)
Megszólalt a 'WARRIOR', mi pedig meg-ő-rül-tünk. Közel 8 órányi várakozás után egy hatalmas öröm volt látni őket. Egyes rajongók sípokkal is készültek, amivel a dalt kísérték. A refrénnél konfettizápor hullott, ami megkoronázta az első előadást. Tökéletes nyitás. Himchan az 'S.N.S' dalt adta elő szólóban, ami fantasztikus volt. Élvezte, ahogyan egy-egy mozzanatára hangos sikítással reagáltunk. A 'Spy' előtti VCR-ben Jongup elrabolta minden BABY szívét, nézzétek meg a videót! :)


A 'Spy' után a vidám, dance stílusú dalaik következtek. Személy szerint teljesen elájultam, mikor a 'Feel So Good'-ot énekelték, mert minden vágyam volt élőben is hallani. A 'Feel So Good' és 'Carnival' alatt nagyon aranyos kivetítések mentek, amiben volt egy rész, ahol egyikőjük fenekét rázta a videón. Youngjae felnézett a kivetítőre és csak rázta a fejét. :') Ekörül volt az első beszéd, ahol üdvözöltek. Megkérdezték, hogy jól érezzük magunkat, amire természetesen hangos sikollyal válaszoltunk. Youngjae megkérdezte: "Na és ki vagyok én?" - erre mindenki hangosan válaszolta, hogy "Youngjae!". Majd azt mondta: "Imádlak titeket", így elkápráztatva minden rajongót.
Ezután egy újabb szóló következett, mégpedig Youngjae Trey Songz 'Slow Motion' dalának feldolgozásával. Youngjae egyedül jelent meg a színpadon, majd mindenki együtt kántálta, hogy "Yoo Youngjae!", amin elmosolyodott. Mesébe illően, csodálatos előadás volt. A refrént már együtt énekeltük vele. A dal tökéletesen illett hozzá és láthatóan ő is élvezte, ahogyan a hangján kívül táncos részeivel is megbolondítja az ártatlan BABY-ket. Ezután ismét hatan léptek a színpadra, ahol a 'Hurricane' táncos feldolgozását adták elő. A legtöbb daluk egyébként feldolgozás volt, hogy még jobban feldobja a koncertet. A 'Hurricane' közben egy őrületes parti kerekedett. Yongguk kiabálta, hogy "Jump, jump, jump!", aminek megfelelően mindenki együtt bulizott a fiúkkal. Az óriási füstöktől néha nem is lehetett látni, de a hangulat közepette azt hiszem észre sem lehetett venni. Azt hittem, ennél nem tudnának már jobban feldobni, de akkor következett a 'Dancing In The Rain'. A dal alapvetően az egyik legkedvesebb számomra, de ettől függetlenül is azt hiszem, ez volt a tetőpontja az egész koncertnek. Szintén egy táncos feldolgozás volt. Az egész dal alatt csak szélesen mosolyogtam és erősítettem a többiekkel a zöld Matoki-tengert. A refrén egy óriási robbanás volt: mindenhol színes fények voltak, ismételten konfetti hullott, és mindenki jól érezte magát. Egyszerűen fenomenális volt. (A pillanat hevében próbáltam elkapni a konfettiszeletkéket, amiből egy párat sikerült is kimentenem, noha sietségemben elfelejtetem őket hazahozni, Magyarországra. ㅠㅠ Még egy óriásposztert is vettem, de sajnos nem fért bele a bőröndömbe, így azt sem tudom a falamra tenni sajnos. ㅠㅠ) Ezután a 'Bang X2' volt soron, ami a dance bulit pillanatokon belül rockkoncertté változtatta. Daehyun magas hangja előtt lehalkult a dal és megkérdezték "Készen álltok?". Mindenki hangosan jelezte, hogy igen, mi készen állunk! Ekkor pedig folytatódott a show. Azt hiszem még ebben a részben adta elő Jongup a szóló dalát, a 'Now'-t. Azt olvastam, hogy ez egy saját szerzeménye. Angyali volt a hangja és mindenki erről beszélt utána, hiszen nem ő a fővokál, mégis gyönyörűen énekelt. Nem hallani őt gyakran, de ez volt a legnagyobb meglepetés, számára pedig az alkalom, hogy ragyogjon.
Ezen szegmens után egy újabb VCR következett, amit alul szintén megtekinthettek.


Nagyon sok érzés futott át rajtam az átkötő alatt, látván a sok évszámot és háborút. A végén megjelent a "WAR" szó, majd rövidesen utána a "NO MORE", kiegészítve így "NO MORE WAR"-ra a feliratot. Mindenki hatalmas ujjongással fogadta. Ezután természetesen a 'One Shot' következett. Nem voltam biztos, hogy előadásra kerül-e majd a legújabb japán daluk, de amikor a kivetítőn a "Kingdom" első sorai voltak olvashatóak már tudtam, hogy ez lesz a következő. A dalt koreaiul énekelték. Ezután egy beszéd következett, ahol angolul igyekeztek minket megszólítani. Daehyun megkérdezte, hogy kinek a szóló előadása tetszett a legjobban. Daehyun azt mondta "Tudjuk, hogy aggódtatok miattunk, de többé nem kell!", majd így folytatta: "Nagyon boldogok vagyunk most!". Youngjae azt mondta: "Nagyon boldogok vagyunk, hiszen veletek vagyunk!", majd Jongup folytatta: "Nem lehetnénk itt nélkületek. Köszönöm.". Sajnos nem emlékszem, hogy pontosan ekkor volt-e, de mondták a fiúk, hogy két éve voltak Londonban és ekkor forgattak is egy klipet. Daehyun megkérdezte, hogy tudnánk-e belőle egy keveset énekelni és akkor vele együtt mindenki énekelte az "Eodini? Mwohani? Neon jal jinaeni?" sorral kezdődő refrént. Illetve volt egy rész, amikor Youngjae megkérdezte, hogy "Jól érzitek magatokat?" és egyre csak mutatta, hogy hangosabban és még hangosabbak éljenezzünk. Egy másik alkalommal pedig Himchan csinálta ezt. Viszont az már ennek a beszélgetés végén volt, amikor Zelo bejelentette, hogy az utolsó dal következik, amit szeretné, ha együtt énekelnénk, ez pedig a 'With You'. A dal elejét Youngjae és Daehyun vezették be, ahol a közönség felé tartották a mikrofont. Daehyun Himchant átkarolva énekelt egy kis ideig, Yongguk mosolya pedig gyönyörű volt, amikor hallotta a rajongókat a raprészénél. A dal végén Daehyun olyan csodálatosan, tiszta és magas hangokat énekelt, amiknek a létezéséről addig nem is tudtam. A dalszöveg angolul volt kivetítve. Youngjae mosolygott és puszikat dobált, de a fiúk sok-sok szívecskét is mutattak még. A dal ideje alatt a rajongók a "그대와 영원히" (= Forever With You) feliratú lapocskákat tartottak, amit egy nagyon aranyos BABY osztott nekünk még a sorban állás alatt.

az enyém sajnos kicsit hadviselt, mivel nem csak a
koncertet, de a repülőutat is át kellett vészelje :'(

A fiúk lementek a színpadról, a kép pedig elsötétült. Hát így érne véget? Dehogy! Egy kis várakozás után a fekete kivetítőn a 'Young, Wild & Free' intro videója indult el, Himchan monológjával. Valahogy, most még izgalmasabbnak tűnt, mint bármikor máskor. A dal óriási siker volt és Daehyun hozzáadott magas hangja is benne volt, amit csak élő előadásokkor tesz bele. Ezután ismét egy beszédet tartottak. Mindenki egyenként beszélt. Mindannyiukat természetesen óriási éljenzéssel fogadtuk, de amikor Yonggukhoz értünk, egészen hangos volt a nézőtér. Yongguk nem tudott megszólalni, csak elmosolyodott, az arcára volt írva, hogy mennyire jól esik. Biztosan sok minden történt a hiátusuk alatt, de ők mégis küzdöttek és újra színpadra állhattak. Megérdemelték mindannyian a szeretetet amit kapnak, kaptak és továbbra is nyújtani szeretnénk nekik.
Először angolul beszéltek, majd Himchan azt mondta: "Nem beszélhetnék inkább koreaiul, úgy jobban ki tudnám magam fejezni". Az aranyos mondata után a fordítón keresztül hallgattuk őket. Csupa szép dolgokat mondtak. Elárulták, hogy úgy érzik, London egy álomváros minden előadó számára és örülnek, hogy felléphettek ismét, hiszen legutoljára 2014-ben voltak a városban. Azt mondták, ha továbbra is ilyen szeretettel fogadjuk őket szívesen visszatérnek. A beszéd végén Zelo mosolyogva annyit mondott "And now Excuse Me please!", ami előrevetítette az encore színpad következő dalát. Az 'Excuse Me' alatt a tagok lesétáltak a színpadról, mivel a közönség és színpad között lehetett kb. 2 méter, egészen biztosan. Én ezt sajnos nem láttam, mert középtájt álltam. Zelo könnyedén belehajolt háttal a közönségbe, akik simogatták haját, vállát. Teljesen közel állt, de a rajongók nem rángatták, csak egyszerűen hozzáértek, hiszen ki nem vágyott volna ott akkor erre az alkalomra? :'] Daehyun és Youngjae is pacsiztak az első sorban álló szerencsésekkel, de mind a hatan elöl voltak. A nagy sikert arató 'Bang X2' ismét előadásra került, ahol Zelo már ritmusra locsolta a vizet a közönségbe, de úgy emlékszem Yongguk is. Eközben Himchan megölelgette Jongupot. A legvégén meghajoltak, elbúcsúztak és a brit zászlót tartották kezükben, amit a rajongóktól kaptak. Az utolsó percben Yongguk lekapta a felsőjét, hogy semmi jóból ki ne maradjunk!
Ezután egy videó következett, ami csupa szép dolgokkal volt tele, amiket nekünk címeztek. A videó alatt természetesen a 'B.A.B.Y' szólt. A videóban a fiúk voltak, és mindig arról láthattunk felvételeket, akinek a szavait idézték.

Yongguk: "Lenyűgözőek voltatok ma. Életem végéig emlékezni fogok erre a napra. Találkozzunk ismét hamarosan! Köszönöm. Imádlak titeket."
Himchan: "Nagyon boldog voltam és köszönöm nektek az feledhetetlen emlékeket. Egy másik emlék, a pillanat, amikor együtt voltunk pedig még értékesebb volt. Azért létezhetünk, mert ti mind velünk vagytok... Imádlak titeket."
Daehyun: "Ez volt a legboldogabb pillanat. Köszönöm mindannyitoknak, hogy ezt a nagyszerű és legboldogabb időt együtt tölthettük. Továbbra is rengeteg remek előadást fogunk nyújtani. Nagyon szépen köszönöm. Imádlak titeket."
Youngjae: "Köszönöm mindenkinek, aki eljött ma. Eljövünk és megtalálunk benneteket egy még jobb koncerttel. Akkor ismét látjuk majd egymást. Vigyázzatok magatokra a hazaúton!"
Jongup: "Köszönöm, hogy eljöttetek ma. Jó móka volt, nem? S mint mindig, a mai napot sem fogom feledni. Érezzük jól magunkat legközelebb is. Imádlak titeket!"
Zelo: "Végre ismét találkozhattunk veletek. Köszönöm, hogy mindig itt vagytok nekünk... Mindenki~ Imádkozni fogok értetek, hogy mindig vidámat legyetek és sose adjátok fel és kitartsatok amíg el nem éritek a vágyott célt. Ti pedig, akik először jöttetek el ma, remélem, hogy ez idő alatt megismertétek a zenénket és ez egy kis erőt adott az életetekben. Ha elért hozzátok a pozitív energiánk, akkor köszönjük~"

A videó végére egy jelenetet vágtak be, ahol meghajolnak a fiúk, majd a "We Were Here" felirat jelent meg, ami hivatalosan lezárta a koncertet.

a koncert záróképe


Előadott dalok listája:
*Bevezető VCR: Awake*
 WARRIOR
 What The Hell
 No Mercy
 S.N.S (Himchan szóló)
*VCR: Spy*
 Spy
 Be Happy
 Feel So Good
 Carnival
 Slow Motion (Youngjae szóló; cover)
 Hurricane (Dance Remix)
 BADMAN (Remix)
 Dancing In The Rain (Dance Remix)
 Bang X2 (Rock Ver.)
 Now (Jongup szóló)
 1004
*VCR: No More War*
 One Shot
 KINGDOM (Koreai Ver.)
 With You
*Encore*
 Young, Wild & Free
 Excuse Me
 Bang X2
*Levezető videó: B.A.B.Y*

Pacsit sajnos nem adhattam nekik, de azt olvastam, hogy nagyon kedvesek voltak a színfalak mögött is. Ez volt életem első K-pop koncertje. Összességében azt kell mondjam, hogy ez egy feledhetetlen élmény, életem legcsodálatosabb 1,5 órája, ami rengeteg erőt adott nekem. Örökké hálás leszek a fiúknak, hogy a kemény munkájukkal ennyi embert, köztük engem is boldoggá tudnak tenni. A koncert végezetével örömkönnyeket hullattam, de úgy láttam, ezzel nem voltam egyedül, hiszen az egész olyan hihetetlen volt, hogy szinte szóhoz sem jutottam utána. Köszönöm szépen, ha elolvastad és remélem tetszett! :)

Mindenkinek azt kívánom, hogy egyszer eljuthasson a szeretett bandájának koncertjére és érezze magát még kétszer olyan jól, mint én!
♡ Rina

___________________________________________________________
Ui.: A felhasznált képek közül a plakát nem, a többi saját, a videókat pedig a könnyebb nézhetőség érdekében más felhasználóktól linkeltem be, mert az én videóim minősége nem olyan jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése