AKMU - My k-blog

2015. december 12., szombat

AKMU


Az AKMU (악뮤) v. Akdong Musician (악동뮤지션) a YG Ent. testvérduója, melynek tagjai Chanhyuk és Suhyun.
A fiatal testvérpár először a "K-pop Star 2" tehetségkutató műsorban jelent meg, ahol győzelmüket a Yang Hyunsukkal kötött szerződésük koronázta meg. Egy évvel később, 2014-ben jelent meg debütáló albumuk, a "PLAY", mely hatalmas sikert aratott újszerű, folk-pop hangzásával. A testvérek önállóan végzik a szövegírói és produceri munkákat, mint ahogyan azt már "Play" albumukon is tették. Első koncertturnéjukat 2014 novemberében tartották "AKMU Camp" néven. A duó első, várva várt visszatérése 2016 májusában került sor, mikor "Spring" mini albumuk megjelent. Miután 2017 szeptemberében hirtelen megjelentek az első hírek, mely szerint Chanhyuk bevonul, a duó hiátusra került. Chanhyuk szolgálatának leteltével 2019 őszén tért vissza a duó "Sailing" című albumával.

➞  Nevük jelentése: az akdong koreaiul azt jelenti csintalan gyermek, az angol musician szó pedig zenészt jelent, azaz akdong musician = csinatalan gyermekzenész, az AKMU pedig az ebből fakadó rövidítés

ÜgynökségYG Entertainment
Debütálás dátuma2014. április 07.

AlformációHI SUHYUN
SzólóLee Suhyun

HIVATALOS:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése