Teen Top - My k-blog

2015. november 5., csütörtök

Teen Top

(Balról jobbra: Changjo, C.A.P, Niel (fent), Ricky (lent) és Chunji)
 A TEEN TOP (틴탑) egy 5 tagból álló fiúcsapat, akik 2010-ben debütáltak "Come Into The World" single lemezükkel a TOP Media ügynökségnél. A tagok C.A.P, Chunji, Niel, Ricky és Changjo. Számos albumuk jelent meg, illetve közismertek egyedi koreográfiáikról és tökéletesen kivitelezett táncmozdulataikról is. Noha fiatalabbak, mint a 2PM, ők is a 'beast idol' ("jimseung-dol" koreaiul állat, vagy fenevad) elnevezést kapták. 2014. április 12-én kis hazánkba is eljutottak, ahol a Petőfi Csarnokban ünnepelhettek velük a magyar rajongók.
 2017 februárjában derült ki hivatalosan, hogy L.Joe nem újít szerződést a kiadójával, sőt egy évvel korábban fel is bontja azt, így elhagyva a bandát. Okául azt nevezte meg, hogy az ügynökség nem engedte szóló tevékenységekbe kezdeni. A többi tag megújította a szerződését, így a Teen Top 5 taggal folytatja tovább a karrierjét. A tagok később elárulták, hogy L.Joe távozásáról nem beszélt személyesen a fiúkkal, mindössze a hírekben olvasták.

Debütálás dátuma2010. július 10.
Koreai ügynökségTOP Media
Japán kiadóUniversal D
Hivatalos rajongói névAngel (엔젤)
Hivatalos színPearl Light Lavender
Japán nevükティーントップ

SzólóNielC.A.P

HIVATALOS:


⋅▴▴⋅
⋅▾▾⋅

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése