MONSTA X - My k-blog

2015. szeptember 13., vasárnap

MONSTA X


MONSTA X (몬스타엑스) egy hét tagú fiúcsapat a Starship Ent. alatt, akik zenéje többnyire a hip-hop és trap műfajokat képviseli. A tagok a "NO.MERCY" túlélőshow által lettek kiválogatva. 2015 májusában debütáltak a "Trespass" című minialbumukkal, s még a debütálásuk napján, 14-én az Mnet M!Countdown színpadára is álltak vele. Három kiadott minialbum után, 2016 júliusában tartották első koncertjüket MONSTA X THE FIRST LIVE "X CLAN ORIGINS" néven, melyre a jegyek kevesebb, mint 5 perc alatt keltek el. Több díjjal ismerték már el munkájukat, olyan kategóriákban, mint például "A legjobb újonc""A legjobb férfi előadás" vagy "Felemelkedő csillagok", "THE CLAN Pt.1 'LOST'" minialbumuk pedig 2017-ben "Bonsang" díjat is nyert. 2017 tavaszán japán debütálásukra is sor került, melynek különlegessége, hogy az Universal Music Japan külön a fiúk számára kialakított egy külön kiadót, a Mercury Tokyo-t.

 Nevük jelentése: szörnyek, akik meghódítják a K-pop színterét; aén csillagaim (a francia mon (-enyém, hímnemben) és star szavakból tevődik össze, az X pedig a titokzatosságot jelenti). A rajongók nevét a mon, illetve a bebe (franciául bébi) szavak alkotják.

Debütálás dátuma2015. május 14.
Koreai ügynökségStarship Entertainment
Japán kiadóUniversal Music Japan (Mercury Tokyo)
Amerikai kiadó: Maverick
Hivatalos rajongói névMonbebe (몬베베)
Japán nevükモンスタ・エックス
KiáltásukHoo! MONSTA X! Hello, we are MONSTA X!

SzólókI.M; Joohoney; DJ H.ONE (Hyungwon); Wonho


Tagok
Videográfia
Ki kicsoda?


2 megjegyzés:

  1. Monbebe a hivatalos rajongói klubb neve

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük az információt, pár perc és frissítjük a profilt :)

      Törlés