iKON - My k-blog

2015. szeptember 15., kedd

iKON



 Az iKON (아이콘) a YG Entertainment alatt adta ki első hivatalos dalát, 2015 szeptemberében. A hét tagú csapat már előtte is ismert volt, a "Who is Next: WIN", illetve a "MIX & MATCH" című túlélő show-műsorokból, melyek láttán már sok-sok rajongó várta a hivatalos debütálásukat. Először egy bemelegítő kislemezt jelentettek meg, 'My Type' címmel. A dal nagyban eltért a tőlük megszokott pörgős hip-hop stílustól, de így is több mint 1.7 millió megtekintést ért el egy nap alatt. A promóciók megkezdése után azonnal díjat nyert az Inkigayo műsorban.
 2015. október elsején tartották első, 'SHOWTIME' nevű koncertjüket, ahol először énekelték el debütáló albumuk minden dalát. Japán debütálásuk sikerességét mi sem mutatja meg jobban, mint a 2017 első felében meghirdetett Dome turnéjuk, mely során Japán legnagyobb stadionjaiban koncertezhettek.
 2019-ben derült fény rá, hogy B.I évekkel korábban érdeklődött a drogok iránt, fontolóra vette, hogy kipróbálná őket. A csapat leadere végül sosem próbálta ki őket, ám így is akkora botrány keveredett körülötte, hogy elhagyta a csapatot és a YG Ent. is azonnal felbontotta vele a szerződését.

Debütálás dátuma2015. szeptember 15.
Koreai ügynökségYG Entertainment
Hivatalos rajongói néviKONIC (아이콘익)
Hivatalos színnarancsvörös
Japán ügynökségYGEX
Japán nevükアイコン
KiáltásGet Ready? Show Time! Hello, we are iKON!

SzólóBobby, B.I
AlformációMOBB (BOBBY & MINO)

HIVATALOS:



⋅⋆◆⋆⋅
Videográfia
Ki kicsoda?
⋅⋆◆⋆⋅


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése