VIXX - My k-blog

2015. július 7., kedd

VIXX

(balról jobbra: Ken, N, Leo, Hongbin, Ravi, Hyuk) (fotó: Jellyfish Entertainment)

    VIXX (빅스) a Jellyfish Ent. fiúcsapata, mely 2012-ben debütált a "Super Hero" című dallal. A fiúkat az ügynökség egy nyolc részes valóságshow keretein belül válogatta ki, ez volt a "MyDOL", ahol többek között megválasztották a csapatnevet is. Első két kislemezük erősen dance-pop hangzású volt, színes klipekkel, ám következő visszatérésükkor már éles váltás történt: "On and On" című dalukkal egy teljesen új színt vittek a K-pop palettájára. 
    A bandát nem ok nélkül becézik "concept-dol"-oknak, hiszen élő fellépéseik olyanok, akár egy színházi előadás, koncepcióik és dalaik pedig egész történeteket mesélnek el. Mindig van valami különlegesség az előadásaikban.
    Első nagyalbumuk 2013-ban jelent meg "Voodoo" címmel, Japán debütálásukra pedig 2014 nyarán került sor a "Darkest Angels" albummal. Leo és Ravi 2015 augusztusában kiadtak egy közös albumot, duójuk neve pedig LR lett. Ravi 2016 elején megjelentette első önálló mixtape lemezét, "R.EBIRTH" néven. A fiúk több turnét is tartottak, sőt, második turnéjuk alkalmával, a "VIXX Live Fantasia Tour Hex Sign" keretén belül, 2014 szeptemberében kis hazánkban is tartottak egy koncertet. 2019 májusában járt le a tagok szerződése, ekkor Ravi pedig nem újított és otthagyta a Jellyfish Ent.-et, a VIXX-ből azonban nem lépett ki. 2020. augusztus 7-én robbant a hír, hogy Hongbin egy korábbi botrányát követően elhagyja mind a kiadót, mind a csapatot, ezáltal a VIXX 5 taggal promotál tovább.

➞ Nevük jelentése: a  VIXX a Voice, Visual, Value in Excelsis rövidítése, ami azt jelenti, hogy hang, megjelenés és érték felsőfokon.

Debütálás dátuma2012. május 24.
Koreai ügynökségJellyfish Entertainment
Japán ügynökségCJ Victor Entertainment
Hivatalos rajongói névSTRLIGHT (별빛)
Hivatalos színekNavy és Shining Gold
KiáltásukReal~V! V-I-XX, we are VIXX!
Japán nevükヴィックス

AlegységVIXX LR
SzólókRaviLeo; Hyuk, Ken

HIVATALOS:


·⋆·
·⋆·

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése